1200 milliárd forintnyi támogatás sorsa dől el a kecskeméti államtitkárságon

A Miniszterelnökség Kecskemétre költöztetett agrár-vidékfejlesztési államtitkársága 1200 milliárd forintnyi fejlesztési forrást oszthat el a magyar vidék szereplőinek – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Kecskeméten, az államtitkárság átadásán. Hozzátette: nagyon kevés olyan hely van a magyar közigazgatásban, ahol akárcsak megközelítőleg is ekkora források felett lehetne rendelkezni.

Magyarország jól halad a vidéki erőcentrumok kiépítésében – mondta a miniszterelnök Kecskeméten, a Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárságának átadó ünnepségén.

Orbán Viktor a Bács-Kiskun megye székhelyén elmondott beszédében hangsúlyozta: a miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztésért Felelős Államtitkársága az első olyan államtitkárság, amely vidéki helyszínen működik. A kormányfő köszönetet mondott Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkárnak az úttörő szerep vállalásáért.

A vidéknek a fővárossal egyenrangú szerepet kell kapnia, az ország – Budapest minden szépsége és ereje ellenére – nem állhat egy fővárosból – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Szavai szerint ennek a szándéknak világos kifejezése az, hogy „békeidőben először van arra példa, hogy központi közigazgatási egység vidékre költözzön”.

Magyarország jól halad a nagy vidéki erőcentrumok kiépítésében – mondta Orbán Viktor. A miniszterelnök ezt történelmi távlatokban mutatta be: a 90-es évek nagy gazdasági depressziójából a vidéki erőcentrumok közül elsőként Székesfehérvár lábalt ki, aztán következett Debrecen és Győr, a következő jelölt pedig Kecskemét, Szombathely bontogatja szárnyait, és várjuk, hogy Szeged és Pécs is feltámadjon. Miskolccal együtt pedig létre fognak jönni azok a nagy vidéki erőcentrumok, amelyek képesek lesznek oldani a mostani fővárosközpontúságot – tette hozzá. Ez Orbán Viktor szerint hozzájárul ahhoz, hogy arányosabban terülnek majd szét a források, a karrierlehetőségek és a szellemi élet minősége. A miniszterelnök ugyanakkor azt is elvárja ezektől az erőcentrumoktól, hogy legyenek termelési központok, ápolja hagyományait, és legyen vonzáskörzete is, nyújtson munkahelyet a környéknek.

Az Agrár-vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárságnak óriási szerepe lesz abban, hogy sikerül-e végrehajtani a kormány vidékpolitikáját, sikerül-e megvalósítani a kis- és közepes birtokok, illetve a nagybirtokok között meghatározott 80-20 százalékos arányt, s a források ehhez az arányhoz való igazítását – mondta a miniszterelnök.

Az Agrár-vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárság az egyik legfontosabb közigazgatási munkahely a következő időszakban, aminek az az oka, hogy itt több mint 1200 milliárd forintot fognak szétosztani – közölte Orbán Viktor, hozzátéve: „az agráriumban működő kis- és középvállalkozások fejlesztésre 518 milliárd forintot, a fiatal gazdák támogatására 76 milliárd forintot szeretnénk elkölteni”.

A kormányfő Kecskemétet az egyik legdinamikusabban fejlődő magyar városként jellemezte, és „visszajáró vendégként” megemlítette, hogy jövő héten a Mercedes új modelljének bemutatójára érkezik a városba, s legutóbb az Univer élelmiszeripari cég vendége volt.

Orbán Viktor köszönetet mondott Zombor Gábor korábbi polgármesternek Kecskemét város fejlődésének elindításáért és Szemereyné Pataki Klaudia jelenlegi polgármesternek az államtitkárság befogadásáért.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!