13 milliárd forintról döntene közbeszerzés nélkül a Miniszterelnöki Hivatal

Kivonultak a szocialista képviselők a nemzetbiztonsági bizottság üléséről, így nem született döntés arról: adnak-e felmentést a közbeszerzési törvény alól annak a fejlesztési csomagnak a megvalósításához, melynek célja a kormányzati informatikai rendszer uniós szintű kiterjesztése. Simicskó István, a bizottság kereszténydemokrata elnöke szerint  nem indokolt a közbeszerzési törvény alóli kibújás, szükség van erre az eljárásra.

A Miniszterelnöki Hivatal azt kérte a nemzetbiztonsági bizottságtól, adjon felmentést az áfával együtt mintegy 12-13 milliárd forint értékű közbeszerzési eljárás alól, hogy így lehetőség nyíljon egy zárt körű, meghívásos pályázat kiírására. A bizottsági ülésen elhangzott indoklás szerint erre az elektronikus adatok biztonságának megteremtéséről szóló EU-elvárás miatt van szükség.

Simicskó István az ülést követően kijelentette: nem mindegy, hogy a várhatóan a következő egy évben megvalósuló beruházást közbeszerzési eljárással vagy az alól mentesülve tudja megvalósítani a Miniszterelnöki Hivatal. A KDNP és a Fidesz álláspontja szerint nem indokolt a közbeszerzési törvény alóli kibújás, szükség van erre az eljárásra.

A bizottság kereszténydemokrata elnöke a testület zárt ülésének napirendjéről azt mondta: meghallgatták és tudomásul vették a katonai nemzetbiztonsági szolgálatok tavalyi évi tevékenységéről szóló beszámolót. Hozzátette: erről nem szoktak szavazni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!