Csaknem 150 millió forint támogatást nyert a fogyatékossággal élők civil fenntartású bentlakásos vagy lakóotthoni ellátást nyújtó 65 intézménye az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pályázatán – jelentette be a tárca szociális és családügyért felelős államtitkára Piliscsabán sajtótájékoztatón. A kereszténydemokrata szakpolitikus hangsúlyozta, ezzel 1700 ellátottnak segítenek.
A vissza nem térítendő támogatást az érintettek a működésüket veszélyeztető, nem várt ellátási problémák megoldásához, a bentlakásos szociális ellátást igénybevevők zavartalan ellátásához, valamint a hatékony és korszerű szolgáltatás erősítéséhez használhatják fel – mondta az államtitkár.
Soltész Miklós – gratulálva az 1,6 millió forintos támogatást nyert piliscsabai lakóotthonnak - azt mondta: a fogyatékossággal élőkről gondoskodó civil szervezetekre az eddiginél is jobban oda kíván figyelni a kormányzat.
Antal Eszter, a Summa Vitae Lakóotthon vezetője beszámolt arról, hogy az elnyert támogatásból két dolgozójuk négy havi bérét és annak járulékait tudták finanszírozni.
Nelhübel Henriette, a Civil Érdekvédelmi Hálózat (CÉHálózat) elnöke egyebek mellett kiemelte: a jelenleg 12 értelmi fogyatékos felnőttet befogadó intézmény kitűnő bizonyítéka annak, hogy a sérült emberek is képesek piacképes termékeket előállítani. Márciusban a fogyatékos szervezetek nürnbergi kiállításán is nagy sikert arattak egyedi kerámiáikkal – tette hozzá.