1848-ban felemelte fejét a nemzet

A magyar nemzet 1848-ban felemelte fejét, és egy emberként indult harcba egy valóban fontos, szent ügyért – mondta Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen Szatmárnémetiben. Az István téri Petőfi-szobornál tartott ünnepségen a miniszter t arról beszélt, hogy 167 évvel ezelőtt a magyar emberek önállóságot, az életüket meghatározó dolgokban nagyobb mozgásteret akartak, és azt kívánták, maguk dönthessenek sorsukról.

„Ez adott akkor erőt a nemzetnek, és olyan erkölcsi alapot a szabadságharcnak, amelyet külső segítséggel és óriási katonai túlerővel is alig lehetett eltiporni” – fogalmazott Seszták Miklós.   

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szatmárnémeti szervezete, a Szent István Kör és a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés közösen szervezett ünnepségén a nemzeti fejlesztési miniszter hangsúlyozta, ezen a napon magyarság együtt emlékezik Petőfi Sándorra, a katonákra, akik Bem József dicsőséges erdélyi hadjáratában küzdöttek, a mesteremberekre, akik a falvak harangjaiból ágyukat öntöttek, az asszonyokra, akik edényeiket adták oda, hogy fegyvert kovácsoljanak belőlük, valamint az erdélyi magyarok tízezreire, akik a végsőkig kitartottak és nemritkán csodát tettek.   

A magyar embert a türelem, a kemény munka jellemzi, a mindennapokban és a családja életében biztonságra törekszik, 1848-ban azonban a nemzetért indult harcba – húzta alá a politikus, hozzátéve, ma a fegyverek helyett a nyugodt építkezésé és a fenntartható fejlődésé a főszerep.   

Azonban ehhez is sok erő és önállóság kell, kitartásra és bátorságra volt szükség ahhoz, hogy a magyarok országukat néhány esztendő leforgása alatt sereghajtóból sikertörténetté változtassák - jelentette ki. Seszták Miklós szerint ezt a sikertörténetet minden magyar sajátjának érezheti, mert az eredmények mögött ugyanaz a bátorság, összefogás és közös jövőkép áll, mint ami a reformkor magyarjait, vagy 1848/49 forradalmárait jellemezte.   

A szatmári és az erdélyi magyarok helyzetéről azt mondta, nekik nehezebb és bonyolultabb feladatuk van, mivel kisebbségi helyzetben kell megtalálniuk a boldogulást.   

Tudniuk kell azonban, hogy a magyar kormány és az Országgyűlés felelőséget érez sorsuk iránt – nyomatékosította a miniszter.   

A megemlékezésen felolvasták Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi üzenetét.   

Az ünnepségen imát mondott Schönberger Jenő római katolikus megyéspüspök és Király Lajos, a Szatmári Református Egyházmegye főjegyzője, majd az RMDSZ tisztségviselői emlékeztek a forradalom eseményeire.   

Kereskényi Gábor, az RMDSZ helyi elnöke emlékeztetett, hogy a helyi magyarság tíz éve emlékezhet méltósággal a forradalom hőseire a közadakozásból emelt Petőfi-szobor előtt, jövőre pedig a tervek szerint újabb emlékhellyel, Széchenyi István szobrával gazdagodik Szatmárnémeti.   

Mi ma nem akarunk forradalmat, viszont folytatjuk azt a megkezdett, főképpen belső forradalmat, amelyet eleink 167 évvel ezelőtt elkezdtek - hangsúlyozta beszédében Pataki Csaba szenátor. Az RMDSZ megyei elnöke hozzátette, amit akkor kért a magyar nemzet, nem vesztette el aktualitását.   

A szatmárnémeti megemlékezés keretében megkoszorúzták az Ormos-ház falán lévő Petőfi-emléktáblát, majd a szentjobbi huszárok és a kálmándi fúvószenekar vezetésével vonult át az ünneplő tömeg a Kazinczy utcán át az István térre. A beszédek végén az ünneplők elhelyezték az emlékezés gyertyáit és koszorúit Petőfi Sándor szobránál.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!