2019-re ötven százalékkal magasabb lesz a honvédelmi dolgozók illetménye

Január 1-jétől újabb 5 százalékkal nő a honvédségnél dolgozók bére, és emelkednek a béren kívüli juttatások is – jelentette be a honvédelmi miniszter az erről szóló, a honvéd érdekvédelmi szervezetekkel kötött együttműködési megállapodás aláírása előtt hétfőn Budapesten. Simicskó István kiemelte: júliustól átlagosan 30 százalékkal emelték az illetményeket, 2016-tól pedig minden évben átlagosan újabb öt százalékkal emelkedik a honvédelmi dolgozók illetménye, így 2019-re átlagosan ötven százalékkal magasabb jövedelemben részesülnek.

A miniszter hozzátette: a megállapodás teljes körű, hiszen nemcsak a katonák bérére, hanem béren kívüli juttatásaira - mint például az Erzsébet-utalvány, illetve a ruhapénz - is vonatkozik. A honvédségi dolgozók jövőre 11 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt kapnak, szemben az idei 5000 forint értékű utalvánnyal, a ruházati illetményük pedig 24 ezer forinttal lesz több. A hivatásos és szerződéses katonák, valamint a közalkalmazottak részére ezen kívül havonta 4300 forint önkéntes nyugdíjpénztári munkáltatói hozzájárulást is biztosítanak, ami szintén több, mint az idei. Hozzátette: reményei szerint a bér jellegű és béren kívüli juttatások emelésével ki tudják fejezni a kormány és a társadalom megbecsülését a katonák iránt.

A megállapodás aláírása után Czövek János, a Honvédszakszervezet elnöke hangsúlyozta: a szakszervezet régi kérése teljesült azzal, hogy nem egy egyszeri, hanem hosszú távú fizetésemelést kaptak a katonák.

Varga István, a Honvédségi Dolgozók Szakszervezetének elnöke arról beszélt, hogy amikor a katonák életpályamodellje elindult, szomorúan vették tudomásul, hogy az nem vonatkozott a honvédségnél dolgozó közalkalmazottakra. A minisztériummal és a kormányzattal együttműködve azonban sikerült elérni, hogy július 1-től bevezették az átlagosan 5 százalék ágazati pótlékot. Ez a pótlék fog 2016-ban átlagosan 16 900 forintra, tíz százalékra emelkedni.

Kelemen József, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének elnöke örömét fejezte ki, hogy a katonák és a fegyver nélkül szolgáló közalkalmazottak élet- és szolgálati körülményei évről évre javulnak, kifejezve megbecsülésüket.


 

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!