A betlehemi csillag Isten hűségét hirdeti és bevilágítja a történelmet

Isten ember iránti hűségét és irgalmát ünnepli a kereszténység karácsony éjszakáján, amikor Jézus születésével a Dávid királynak adott ígérete teljesült - mondta Erdő Péter bíboros, prímás a szerda éjfélkor kezdődött karácsonyi szentmisén a Szent István-bazilikában, és kijelentette azt is, hogy „a kis Jézus betlehemi jászla fölött a csillag Isten hűségét hirdeti és bevilágítja a történelmet”. Betlehem békéjéért könyörgött XVI. Benedek pápa, a Szent Péter-bazilikában tartott éjféli misén.

A zsúfolásig telt templomban a 88. zsoltárt idézve az esztergom-budapesti érsek kijelentette: örökké tart Isten irgalma és hűsége, ezt hirdette Péter apostol pünkösdi beszédében is, amely szerint Dávid próféta volt, ismerte Istennek számára esküvel tett ígéretét: az ő utódaiból ültet majd valakit trónjára. A bíboros hangsúlyozta: ez az üzenet időszerű ma is. A zsoltár kifejezi egy nép történelmi szenvedését, a bánatot és a keserűséget Dávid uralkodói házának lehanyatlása miatt, de ott csillognak a sorok között a remény prófétai fényei, mert minden látszat ellenére Isten nem hagyja el népét, és ha megesküdött Dávidnak, hogy örökre megerősíti ivadékát, akkor állni is fogja a szavát – jegyezte meg.

A kis Jézus betlehemi jászla fölött a csillag Isten hűségét hirdeti és bevilágítja a történelmet –mondta Erdő Péter. A bíboros hangsúlyozta: a rohanó mindennapok után észre kell venni az irgalmas Isten hűségét az életünket kényelmesebbé tevő, de Földünk erőforrásait sokszor könnyelműen kihasználó és elpazarló civilizációnk fölött. Isten nem azért alkotta az emberiséget, hogy értelmetlen nyomorúságba taszítsa, hanem szóba állt velünk, és a földi életünkön túl is örök barátságába, szeretetébe hívott, amikor emberré lett, osztozott szegénységben, munkában, barátságban és szenvedésben - fűzte hozzá.

+

Betlehem békéjéért könyörgött XVI. Benedek pápa, a Szent Péter-bazilikában tartott éjféli misén. Az izraeli-palesztin viszályra utalva a katolikus egyházfő arra kérte a híveket: imádkozzanak, hogy legyen vége a gyűlöletnek és az erőszaknak abban az országban, ahol Krisztus élt és amelyet mélységesen szeretett. A Vatikán egyelőre nem erősítette meg az izraeli és a palesztin vezetők keddi bejelentését, hogy XVI. Benedek májusban Jordániába, Izraelbe és a palesztin területekre látogat.

A jeruzsálemi latin pátriárka békeüzenetet intézett a hívekhez az éjféli misén a ciszjordániai Betlehemben, ahol negyvenezer látogató fordul meg az ünnep alatt. 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!