A Civil Összefogás Fórum is ott lesz a Kossuth téri tüntetésen

A Civil Összefogás Fórum (CÖF) szolidáris a tüntető önkormányzatokkal és polgármesterekkel, tekintet nélkül pártállásukra – írja a CÖF közleményében. A fórum meggyőződése, hogy a parlament elé terjesztett költségvetés nem szavazható meg, a szervezet ezért részt vesz az október 10-re meghirdetett demonstráción.

A Civil Összefogás Fórum azért küzd, hogy a civil kontroll és a szubszidiaritás elve a jövőben egyre hatékonyabban érvényesüljön – olvasható a kommünikében. Ami most a költségvetési elvonások kapcsán történik, az egyrészt az állam szerepének túlburjánzását jelzi az önkormányzatok fölött, másrészt nyilvánvalóan az MSZP–SZDSZ „koalíció” hatalmi céljainak megvalósítását szolgálja – hangsúlyozza a CÖF.

A gyermekétkeztetés támogatásának megkurtítása, a nagyarányú pedagógus elbocsátások, az elvonások az egészségügyből mind-mind azt a célt szolgálják a civilek szerint, hogy a nép az önkormányzatok ellen forduljon. Ezáltal a jelenlegi oligarchia a maga kiszolgáló személyzetével – éppen a jövő évi önkormányzati választások előtti időre időzítve – azt a látszatot kelti, hogy a jobbára fideszes, illetve jobboldali vezetésű önkormányzatok rosszul végzik a feladataikat. Fiskális elvonások révén elérni ezt a látszatot nem más, mint a demokrácia nyilvános elgáncsolása, a népszuverenitás újabb lábbal tiprása, visszaélés a hatalommal – áll a CÖF közleményében.

Az alkotmány kötelező rendelkezése szerint a költségvetés benyújtását meg kellett volna előznie az auditált, a pénzügyminiszter által személyes büntetőjogi felelőssége tudatában aláírt államháztartási mérleg elfogadásának – figyelmeztetnek a civilek. Ez egyebek között nyilván azért maradt el, mert az ÁSZ a vagyonmérleg számos tételét szabálytalannak, illetve valótlannak ítélte.

A CÖF szerint a szocialista és szabad demokrata képviselőknek eszükbe sem jutott megkérni a választókerületekben a választópolgárok hozzájárulását, de még a véleményét sem a költségvetés elfogadásához. Ezt figyelembe véve egy olyan költségvetés megszavazása, amely az ÁSZ jelentése szerint is nyilvánvalóan valótlan adatokra épül, a képviselők személyes, akár büntetőjogi felelősségre vonásával is járhat.

A CÖF ott lesz október 10-én a Kossuth téri demonstráción is. Remélik, hogy a baloldal tisztán látó szervezeteivel és minél több baloldali választópolgárral is találkoznak majd a helyszínen – zárul a Civil Összefogás Fórum szóvivői által jegyzett közlemény.

+

Szeptember 28-án az Országház előtt – több fideszes polgármester társaságában – Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere jelentette be, hogy  tüntetésre hívják a polgármestereket, az önkormányzati képviselőket, bizottsági tagokat és alkalmazottakat október 10-re a fővárosi Kossuth Lajos térre, hogy „közösen demonstráljanak az utóbbi húsz év legveszélyesebb költségvetése ellen, amely az önkormányzatokat véglegesen padlóra küldheti”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!