A felháborító eset messze túlmutat önmagán

Az Országgyűlés Emberi jogi, Kisebbségi, Civil- és Vallásügyi Bizottságának fideszes és KDNP-s képviselői közleményben adtak hangot a kiskunhalasi főplébánia templomkertjében álló szobrok meggyalázása miatti felháborodásuknak.

2008. szeptember 25-én reggel, fényes nappal verték szét ismeretlen tettesek a kiskunhalasi főplébánia templomkertjében álló feszület előtti Mária szobrot, és az ugyancsak a templomkertben levő, Máriát a kis Jézussal ábrázoló alkotást.

Ezeket a műemlékeket adományokból újították fel 2007-ben.
Félő, hogy a mostani brutális rongálást követően e szobrokat többé nem lehet eredeti formájukban helyreállítani.

Mi, az Országgyűlés Emberi jogi, Kisebbségi, Civil- és Vallásügyi bizottságának fideszes és KDNP-s képviselői mély megdöbbenéssel értesültünk a felháborító esetről.
Meggyőződésünk, hogy bármely vallás jelképeinek, illetőleg kegytárgyainak megrongálása vagy meggyalázása súlyosan sérti a nem vallásos és a vallásos emberek meggyőződését, emberi méltóságát.

Ezért minden ilyen és ehhez hasonló cselekedetet mélyen elítélünk, mivel ezek veszélyeztetik Magyarország alkotmányos rendjét, demokratikus működését.
Felszólítjuk mindazokat a politikusokat, közéleti személyiségeket, valamint a médiában tevékenykedőket, akik a démonizálás, a félelem- és a gyűlöletkeltés eszközeivel élnek, fejezzék be a jogállam működését és a társadalmi békét alapjaiban sértő tevékenységüket, melynek egyenes következményei az ilyen és ehhez hasonló cselekedetek.

A közlemény aláírói: Balog Zoltán (Fidesz), Semjén Zsolt (KDNP), Bíró Ildikó (Fidesz), Ékes Ilona (Fidesz), Szászfalvi László (KDNP), Farkas Flórián (Fidesz), Fazekas Sándor (Fidesz), Varga József (Fidesz)     

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!