A Fidesz 7 pontos javaslatcsomagja a válság kezelésére

Gyurcsány Ferenc megbeszélést kezdeményezett a nemzetközi pénzügyi válság kapcsán meghozandó intézkedésekről a parlamenti pártok frakcióvezetőivel, gazdasági szakértőivel, az Országgyűlés érintett bizottságának az elnökeivel. A Fidesz részt vesz a kormányfő által meghirdetett ötpárti egyeztetésen, de nyilvános vitát szeretne folytatni. A párt 7 pontos javaslatcsomagot készített a megbeszélésre.

A miniszterelnök által meghirdetett frakcióvezetői találkozón a Fideszt Navracsics Tibor mellett Varga Mihály fogja képviselni – tájékoztatta az újságírókat Szijjártó Péter, a párt szóvivője.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: minden magyar ember anyagi biztonságának garantálásáról van szó, így joggal tartanak igényt arra, hogy tudják, milyen intézkedésekre készül a kormány.

Navracsics Tibor a pénzügyi válsággal kapcsolatosan arra hívta fel a figyelmet, hogy a hitelesség hiánya miatt sújtotta jóval komolyabb mértékben hazánkat a válság, mint azt bárki gondolta volna. A politikai életben és gazdasági vonalon tapasztalt hitelességi hiány a kisebbségi kormány hibája – fűzte hozzá.

Mit kell tenni egy ilyen helyzetben? Kell-e garanciát adni akkor a betéteseknek, ha a betétesek pénze nincsen bajban? Nem kell, mert a magyar pénzügyi rendszer erős. Ezt a magyar pénzügyi rendszer felelős vezetői állítják. Ha válsághangulatot szeretnénk gerjeszteni, ha ön azt szeretné, hogy hosszú, kígyózó sorok legyenek, akkor lehet, hogy kell, csak el kell dönteni, minek a pártján áll ön: az igazság pártján áll, vagy a válságkeltés pártján áll. Úgy látom, az utóbbi pártján áll – idézte fel Gyurcsány Ferenc hétfőn elmondott szavait Navracsics Tibor. Hozzátette: azóta a helyzet mégis megváltozott.

A fideszes politikus ugyanakkor emlékeztetett arra is, hogy nem érhette volna meglepetésszerűen a válság a kormányt, ha felfigyel azokra a folyamatokra, melyekről a Fidesz már a nyár folyamán beszélt. Navracsics Tibor emlékeztetett: Orbán Viktor évadzáró beszédében elmondta, hogy új világgazdasági korszak kezdődik, mely nemcsak az energia-, és az élelmiszerárakat befolyásolja, de az egész gazdasági rendszert is.

Jelenleg Magyarország a válság örvényében áll, ezért összefogásra van szükség. Ehhez azonban bizalom kell a tárgyalópartnerek között – szögezte le a politikus, hozzátéve: arra kérik a kormányfőt, ne alibinek, és ne a felelősség szétosztására használja fel a tárgyalást, és a megbeszélés konklúzióját kötelező érvényűnek érezze magára és kormányára.

A Fidesz 7 pontos javaslatcsomagot visz magával a megbeszélésre. A javaslatok néhány napon belül megvalósíthatóak – tájékoztatott a frakcióvezető.

1.) Vissza kell vonni a költségvetési törvényjavaslatot.
2.) Új adótörvényeket kell készíteni.
3.) Egyértelmű állásfoglalást kell tenni arról, hogy a kormány teljes egészében garantálja a lakossági betéteket.
4.) A beterjesztendő új költségvetésben, és az idei év hátralevő részében be kell szüntetni minden luxuskiadást és presztízsberuházást
5.) Már hétfőn el kell fogadni a költségvetési plafonról szóló jogszabályt
6.) Fel kell állítani a Költségvetési Tanács intézményét.
7.) Szigorítani kell a felügyeleti rendszer ellenőrzési jogosítványait. Több és erősebb jogosítványokat kell adni a PSZÁF és az egyéb ellenőrző intézmények számára.

Navracsics Tibor kérdésre válaszolva leszögezte: ragaszkodnak a tárgyalás nyitottságához. Mint fogalmazott, minden magyar embernek joga van tudni, miképp akarja a válságot kezelni a kormány.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!