A Fidesz és a KDNP megengedhetetlennek tartja a kettős mércét

Haladéktalanul vonja vissza az áldozatot súlyosan sértő, az elkövetőket mentegető kijelentéseit és kérjen bocsánatot Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke a kiskunlacházi gyermektámadásra tett kijelentése miatt – áll a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt emberi jogi munkacsoportja által kiadott közleményben.

2009. április 30-án egy 12 éves gyermek az iskolából tartott hazafelé, amikor elmondása szerint, egy 8 fős, fiatalokból álló csoport közrefogta. Ketten lefogták, amíg a többiek kiürítették a zsebeit, táskáját kiborították, majd szexuális tartalmú megjegyzéseket tettek rá. A kislány, aki a tavaly meggyilkolt 14 éves kiskunlacházi lány barátnője volt, sokkot kapott. A ráckevei rendőrség egy 16 éves fiatalt gyanúsított meg abból a társaságból, amely csütörtökön megtámadta a kislányt.

Mint emlékezetes, 2008. november 23-ára virradóra megtámadtak, megerőszakoltak és meggyilkoltak egy 14 esztendős kiskunlacházi kislányt, majd ruházatától megfosztott holttestét az útszéli árokba lökték. A tetteseket a mai napig nem fogták el. Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke, a sajtó híradásai szerint a 2009. április 30-án történt esetről úgy nyilatkozott, gyerekcsínynek tudja be a 12 éves lánygyermek elleni támadást.

„A Fidesz–KDNP Frakciószövetség Emberi jogi munkacsoportjának nevében felszólítjuk Kolompár Orbánt, az Országos Cigány Önkormányzat elnökét, hogy amennyiben a fenti ügy kapcsán valóban gyerekcsínyről beszélt, úgy haladéktalanul vonja vissza az áldozatot súlyosan sértő, az elkövetőket mentegető, a bűncselekmény gyanúját felvető esemény súlytalanná tételére irányuló kijelentéseit és kérjen bocsánatot értük.

Megengedhetetlennek tartjuk bármely bűncselekmény kapcsán a kettős mérce, illetőleg a kétértelmű megfogalmazások alkalmazását. Elvárjuk a magyarországi közélet minden szereplőjétől, hogy szolidáris legyen az áldozatokkal, s elítélje az erőszak és a félelemkeltés minden formáját. Meggyőződésünk szerint ugyanis ez szolgálja az egyes társadalmi és etnikai csoportok közötti békesség helyreállítását és fenntartását hazánkban” – húzta alá Balog Zoltán, Semjén Zsolt, Ékes Ilona, Bíró Ildikó, Farkas Flórián, Fazekas Sándor, Szászfalvi László és Varga József

Felszólítjuk az Igazságügyi és Rendészeti Minisztert, minden rendelkezésére álló eszközzel lépjen fel annak érdekében, hogy a rendőrség mielőbb kézre kerítse a kiskunlacházi gyermekek sérelmére végrehajtott bűncselekmények, valamint a magyarországi roma és nem roma áldozatokkal szembeni gyilkosságok elkövetőit – zárul a Fidesz és a KDNP közleménye.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!