A Fidesz és a KDNP nem támogatja az adócsökkentés elhalasztását és a bérbefagyasztást

A Fidesz és a KDNP továbbra is ragaszkodik a költségvetés és az adótörvények visszavonásához – mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője és Semjén Zsolt, a KDNP képviselőcsoportjának vezetője a kormányfő és a jegybankelnök kezdeményezte egyeztetés után, amelyen az öt parlamenti párt frakcióvezetője, valamint a gazdasági és a pénzügyminiszter vett részt. A Fidesz nem támogatja az adócsökkentés elhalasztását, a KDNP pedig nem ért egyet a bérbefagyasztással – derült ki a két párt parlamenti frakcióvezetőjének nyilatkozatából.

Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta: a szakértők szerint a pénzpiaci válság akkor csaphat át reálgazdasági válságba, ha a gazdaság nem kap sürgősen pénzt. A gazdaság úgy tud a legkönnyebben pénzhez jutni, ha eleve ott marad a pénz, azaz adócsökkentésre van szükség – tette hozzá.
   
„Nemhogy az eddig beterjesztett adótörvényben szereplő adócsökkentésre (...), hanem az eddigieknél radikálisabb adócsökkentésre lenne szükség" - fogalmazott.
   
Ezzel szemben azt lehet látni, hogy Gyurcsány Ferenc második adócsökkentési programja is adóemelési programmá vált – vélekedett a fideszes politikus, utalva a 2005-ben elfogadott, majd elhalasztott adócsökkentési programra.
   
Navracsics Tibor örvendetesnek nevezte, hogy a Fidesz hétpontos intézkedési csomagjának jelentős része a kormány által is támogatandónak látszik.
   
A Fidesz a hétpontos javaslatcsomagban kezdeményezte a költségvetés és az adótörvények visszavonását, és teljesen új javaslatok kidolgozását. Javasolta, hogy a jövő évi költségvetésben, valamint már az idén is töröljék el a felesleges luxuskiadásokat.
   
Kezdeményezték, hogy még hétfőn fogadja el a parlament a költségvetési plafonról szóló SZDSZ-es indítványt. Javasolták, hogy az Országgyűlés kezdje el tárgyalni a költségvetési tanácsról szóló javaslatukat.
   
A Fidesz egyértelmű állásfoglalást várt a kormánytól, hogy garantálja a megtakarítások biztonságát, és arra szólította fel a kabinetet, hogy tegyen lépéseket a pénzügyi felügyeleti rendszer szigorítására.
   
Navracsics Tibor szerint a tárgyalás és a pénteki események is megmutatták, hogy Magyarországon nemcsak pénzügyi, hanem hitelességi válság is van. Úgy vélte, ez a hitelességi válság, a döntéshozók hiteltelensége az, amely Magyarországon sokak számára váratlanul nehézzé tesz a pénzügyi válságot.
   
Semjén Zsolt, a KDNP frakcióvezetője szerint egyértelműen arról van szó, hogy bérbefagyasztásra készül a kormány, vagyis a bérből és fizetésből élő emberekkel akarja megfizettetni a terheit mindannak, ami történik. Ezt egy keresztényszociális párt nem tudja elfogadni – jelentette ki.
   
Amíg a kormányzat részéről teljesen indokolatlan luxuskiadások vannak mindenféle öndicsérő kampányokra, autókra és egyebekre, teljesen elfogadhatatlan az, hogy egy bérbefagyasztással a bérből és fizetésből élő emberekre akarják a terheket hárítani – fogalmazott Semjén Zsolt.
   
A kereszténydemokrata frakcióvezető szerint az adótörvények és a költségvetés visszavonása az egyetlen járható út.
  
A frakcióvezető szerint abból, amit Gyurcsány Ferenc elmondott, az következik, hogy a legalapvetőbb számok fiktívek a 2009-es büdzsében. A reális számoknak megfelelő új törvényjavaslatok beterjesztése van szükség – fűzte hozzá.

Gyurcsány Ferenc – a jegybankelnökkel egyeztetve – 12 pontos intézkedéscsomagot javasol az ellenzéki pártoknak a pénzügyi válság miatt. Erről a miniszterelnök a péntek délutáni, a frakcióvezetőkkel folytatott egyeztetésen beszélt. 

Gyurcsány Ferenc úgy értékelte, a résztvevők a kormány által javasoltakkal, az iránnyal, a szándékkal alapvetően egyetértettek, ebben nyitottak voltak. „A találkozót, annak hangnemét, irányát sikeresnek gondolom. Ilyenfajta közös fellépéssel, nemzeti összefogással megmutathatjuk, hogy nem hagyjuk magunkat” – jelentette ki.
   
Simor András azt mondta: nagy megelégedéssel állt fel az asztaltól, mert úgy érzi, valami elkezdődött az országban. Megjegyezte ugyanakkor, bankárként az a dolga, hogy szkeptikus legyen a tekintetben, kitart-e ez az egyetértés a pártok között a részletek megbeszéléséig. Hozzátette: ha megvalósulnak a javaslatok, amelyekben elvben megállapodtak a pártok, akkor azt lehet mondani, hogy az ország más útra lépett.

A kormányfő tájékoztatása szerint az idei hiánycélt négyről 3,4, a jövő évi költségvetésben tervezettet pedig 3,2 százalékról 2,9-re csökkentenék. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az ország idén teljesíti a maastrichti kritériumokat.

A betétesek korlátlan állami garanciát kapnának, a kormány elhalasztaná az adócsökkentési programot és felfüggesztené az Új tulajdonosi programot - mondta a miniszterelnök. Közölte: új becslés készülne a gazdasági növekedés mértékről. Konkrét számot nem mondott, úgy fogalmazott: óvatosabban terveznék meg a növekedés ütemét, amely az elemzők által ma megjósolt mértékhez igazodna.

Gyurcsány Ferenc az ellenzéki pártoknak azt javasolta: kétharmados többséggel fogadják el a közpénzügyi csomagot, amelybe beleépítik az SZDSZ költségvetési plafonra vonatkozó indítványát továbbá azt, hogy a költségvetési tanácsra vonatkozó törvény vonatkozzon az állami alrendszerekre, illetve az önkormányzatokra is.

A kormányfő azt kérte a társadalmi partnerektől, hogy függesszék fel a 2009-re vonatkozó bértárgyalásokat, és jövő júniusig tartsák szinten a bérek és a jövedelmek reálértékét.

A parlament ellenzéki frakcióinak vezetői – kritikáik megfogalmazása mellett – nyitottnak mutatkoztak a miniszterelnök 12 pontos pénzügyi javaslatát illetően, ugyanakkor a Fidesz és az SZDSZ is időt kért a csomag áttanulmányozására. A Fidesz és a KDNP továbbra is ragaszkodik a költségvetés és az adótörvények visszavonásához – mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője és Semjén Zsolt, a KDNP képviselőcsoportjának vezetője. Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője azt mondta: az SZDSZ nem adná fel az adócsökkentési terveket, míg Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője az intézkedési csomag forrásoldalát hiányolta. Az MSZP-frakció vezetője, Lendvai Ildikó azt ígérte: támogatják a hiánycsökkentés felgyorsítását, és készek megvizsgálni és végrehajtani az ehhez szükséges kiadáscsökkentést.

Simor András a Magyar Nemzeti Bank elnöke azt mondta, a kormányfő által ismertetett 12 pontos programból „felvállalja a javaslattevő szerepét” a 2008-as és 2009-es költségvetési hiány csökkentése, a 2009-es tervek újragondolása, valamint a közpénzügyi csomag, a kiadási plafon és a költségvetési tanács esetében. A Nemzeti bank elnöke szerint a hiánycsökkentésnek mindenképpen prioritást kell élveznie az adócsökkentéssel szemben, pillanatnyilag a stabilitás prioritást kell, hogy élvezzen a versenyképesség növelésével szemben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!