A Fidesz-KDNP testesíti meg a jobbközepet

A valódi szociáldemokrata, és az igazi, demokratikus szempontból is elfogadható radikális konzervatív pártokat hiányolta a mai közéletből Harrach Péter, a KDNP alelnöke miskolci sajtótájékoztatóján. Mint mondta: a nemzeti egység nélkülözhetetlen egy olyan változás idején, amelyet a Fidesz és a KDNP szeretne április után megvalósítani.

A politikus szerint a mai Magyarországon sok minden hiányzik a politika életből.  
Hiányzik a valódi szociáldemokrácia, amelyet egykor Kéthly Anna neve fémjelzett, hiányoznak a radikális, demokratikus szempontból is elfogadható igazi konzervatív pártok. Egyedül a Fidesz-KDNP pártszövetség az, amely megtestesíti a jobb-középet.
    
A KDNP alelnöke úgy vélekedett: a keresztény-szociális mozgalom az országban komoly hagyományokkal bír, a XIX. század végétől a XX. századig jelen volt a magyar politikai életben.
    
Harrach Péter azt is elmondta: a mai Magyarországon nemcsak a gazdaság, hanem a társadalom is nehéz helyzetben van, magas a munkanélküliség, rossz a közbiztonság, a rendőrség politikai befolyásoltsága rontja ezt a helyzetet, az emberek biztonságérzete pedig megingott.
    
Ezt a rendőrség megerősítésével lehet megoldani, vissza kell adni az embereknek a biztonságérzetet – tette hozzá, megemlítve azt is: ezen kívül az oktatást és az egészségügyet is rendbe kell tenni, valamint a korrupció felszámolása is elodázhatatlan.
    
A politikus kitért a nemzeti egység megteremtésének szükségességére is. Mint mondta: a nemzeti egység nélkülözhetetlen egy olyan változás idején, amelyet a Fidesz és a KDNP szeretne április után megvalósítani".
   
A megtévesztett szocialista szavazóknak is helye van abban egységben, amelyet ki kell építeni, csak egy ilyen működő nemzeti egységgel tudjuk megvalósítani Magyarország felemelkedését - hangoztatta a KDNP alelnöke.
    
Harrach Péter a sajtótájékoztatót követő rendezvényen a résztvevők figyelmébe ajánlotta Nagy Kálmán KDNP-s képviselőjelöltet, aki Miskolc 3-as számú választókerületében indul.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!