A házbizottság jövő szerdán dönt a rendkívüli parlamenti ülésről

A házbizottság jövő szerdán dönt arról, hogy lesz-e rendkívüli parlamenti ülés. Július 1-jén Navracsics Tibor, a Fidesz, és Semjén Zsolt, a KDNP frakcióvezetője kezdeményezte a házbizottság rendkívüli ülésének összehívását, a közigazgatási hivatalokról szóló kormányrendelet ügyében. Egy nappal később Varga Mihály, a Fidesz alelnöke – Orbán Viktor pártvezetővel közösen tartott sajtótájékoztatóján – azt mondta, hogy az áremelések hatását csökkentő indítványukról remélhetőleg minél hamarabb, egy rendkívüli parlamenti ülésén születhet döntés. Mindkét kezdeményezés téma lesz a jövő szerdai rendkívüli házbizottsági ülésen.

Az előzetes információk szerint csak az MSZP ellenzi egyértelműen a rendkívüli ülés összehívását. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a távirati irodának elmondta: a frakciók a házbizottság ülésén nyilatkoznak majd arról, támogatják-e a Fidesz kezdeményezését, de az is fontos kérdés, hogy a nyári szabadságok idején lehet-e biztosítani a határozatképességhez szükséges létszámot.

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője csütörtökön az MTI-nek úgy nyilatkozott, kezdeményezhették volna a képviselők ötödének aláírásával az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását, de ezt inkább a házbizottság ülésén javasolják majd, mert úgy gondolják, hogy pártok feletti ügyről van szó. Hozzátette: pártja javaslatainak egy része más pártok elképzeléseiben is megjelent, ezért nem lát okot arra, hogy a többi frakció ne támogassa felvetéseiket.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!