A Hortobágyra kitelepítetteknek szüksége van emlékműre, amit jövőre, a deportálások kezdetének hatvanéves évfordulójára lenne célszerű felállítani – mondta Rétvári Bence, a KDNP parlamenti és fővárosi közgyűlési képviselője, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke az Alföldre kitelepített 10 ezer áldozat emlékére a Budapesten, a Szent Gellért téren, a Sziklakápolna előtt rendezett megemlékezésen.
Rétvári Bence elmondta, az éppen 59 éve, 1950. június 23-án megkezdődött deportálások emlékére állítandó műalkotás ötletét támogatta a parlamentben mondott beszédében az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára, ahogyan a fővárosi közgyűlés kulturális bizottsága, valamint a budai kerületek összes polgármestere is. Elmondása szerint a függetlenség megőrzéséhez járulhat hozzá az emlékmű felállítása. Egyúttal szomorúnak nevezte, hogy a magyarországi rendszerváltásról a külföldön lévő magyar kulturális intézmények nem emlékeznek meg, holott például a lengyelországi 1989-es eseményeket Budapesten is bemutatja a Lengyel Kulturális Intézet.
Egy 2008-as, 18 és 25 éves korúak között végzett felmérésre hivatkozva Rétvári Bence kijelentette: a mai fiataloknak már nem olyan egyértelmű, hogy „milyen fontos a szabadság". A megkérdezettek tíz százalékának mindegy volt, hogy diktatúrában vagy demokráciában él, 30 százalék nem is foglalt állást, míg 60 százalék mondta „valamilyen szinten fontosnak” a demokráciát.
Eötvös Péter, a 2000-ben alakult Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesületének elnöke arról beszélt, hogy külön emléknapra lenne szükség, amely a hortobágyi kitelepítésekre hívná fel a figyelmet. Családok ezreit vitték 59 éve ezen a napon 12 munkatáborba az ország nyugati és déli határvidékéről, amelyet az akkori kormányzat a hidegháborús viszonyok miatt nem mondott biztonságosnakt.
A kitelepítetteknek alig egy órájuk volt holmijaik összeszedéséhez, irataikat elvették, s lakhelyükön csak mintegy fél méter széles ágyon kaptak helyet. Kényszermunkájukat a környező falvak állami gazdaságaikban végezték egészen addig, míg az első Nagy Imre-kormány 1953 júliusában amnesztiát hirdetett, és az év őszén feloszlatták az internálótáborokat. A kárvallottak azonban előző lakhelyeikre nem mehettek vissza, és csak segédmunkára vették fel őket –- mutatott rá Eötvös Péter. A rendszerellenesnek nyilvánított elhurcoltak házát, vagyonát így végleg elkobozták, amellyel a lakosságot akarta a hatalom megfélemlíteni. Az áldozatokat azóta sem kárpótolta senki, ezért az egyesület célul tűzte ki, hogy ez megtörténjen – tette hozzá.
