A jelenlegi törvények „gettókba kívánják zárni” az egyházakat?

Az egyház mind erőteljesebben érzi a kormányzattal való tárgyalásain, az álprotokollokon a packázást, amelyek afelé haladnak, hogy az állami egyházfinanszírozás mértéke egyre jobban csökken – mondta Bogárdi Szabó István püspök a Dunamelléki Egyházkerület közgyűlésén. A református püspök közölte: a jövő évi költségvetés előreláthatóan az ez évi és tavalyi „kevesebbnél is kevesebb lesz”, ami minden intézményüket érinti. Az egyház anyagi helyzetét illetően „a nincsről alig lehet valamit mondani”, nekünk „nem adatott meg könnyű korban élnünk” – fogalmazott.

Bogárdi István elmondta: a jövő évi megszorítások a beruházásaikat is érintik, ezenkívül a missziói munkától kezdve a motorizációig mindenre kiterjedően hatással lesznek. „A szükség dacára is meg kell találni a megfelelő forrásokat”, jó példa erre több egyházközség, amelyek különböző pályázatokon nyertek pénzt. A tenderek megvalósításához szükséges megkötendő szerződésekben azonban a pályázók „igen sok huncut dolgot fognak találni” – vélekedett.

Miután a közgyűlés megszavazta többek között azt, hogy az egyházkerület gazdasági bizottsága a jövő évi költségvetést „különös takarékossággal” állapítsa meg, Bogárdi Szabó István hozzászólásában megjegyezte: előbb-utóbb elő kell venni a földbirtokrendezés kérdését az egyházfinanszírozás területén, mert „nem volt tisztességes kárpótlás”.

A püspök jelentésében beszélt még arról, hogy a mai törvények „gettókba kívánják zárni” az egyházakat, erre példaként hozta fel az Európai Bizottság döntését, mely szerint Olaszországban az iskolákban nem lehet kirakni a falra a feszületet. Ugyanilyen típusúnak nevezte a magyar Országgyűlésnek azt az indítványát, hogy ne lehessen a népszámlálások alkalmával a vallási hovatartozásra rákérdezni.

Rosszallóan említette meg Bogárdi Szabó István azt is, hogy a politikai elit nem akarja módosítani a vallásgyakorlásról szóló törvényt, pedig az egyházalapítást szerinte komoly követelményekhez kellene kötni. Ezt bizonyítják a „botrányok a bizniszegyházak körül”, amelyek felfedése után viszont az állam „a tisztességeseken is üt” egyet. Az egyházkerületi közgyűlésen 18 segédlelkészt és hét lelkészt is felszenteltek. A lelkészképzés kapcsán a püspök megállapította: az új típusú vizsgáztatás a lelkészképzés során országos, sőt „Kárpát-medencei” kérdés. Annak a véleményének adott hangot, hogy a lelkészképzésben részt vevőknek az egész egyházban egységes tanterv szerint kellene vizsgázniuk.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!