A jobboldal egyedül maradt a küzdőtéren

A pártokra épülő demokráciákban ritka pillanat köszöntött ránk, amikor az egyik küzdő fél, esetünkben a jobboldal, egyedül maradt a küzdőtéren - emelte ki Orbán Viktor a Magyar Nemzetben megjelent írásában.  A cikkben a Fidesz elnöke kifejti: nem csupán arról van szó, hogy a pénzügyi válság kellős közepén az európai parlamenti választásokon taroltak a jobboldali pártok, mint például a Fidesz, hanem arról, hogy a jobboldal mindenhol tarolt – „ha ellenzékben volt, ha kormányon, latin és északi, nyugati, közép- és keleti országokban, az Európai Unió magjában és perifériáján, régi demokráciákban és posztkommunista országokban egyaránt”.

A neoliberalizmus mindent piacosítani igyekvő korszakának összeomlása után a Nyugat most tanulja azt a leckét, hogy „a piac megtévesztő, félrevezethető, védtelen az emberi mohósággal és kapzsisággal szemben” – hívja fel a figyelmet Orbán Viktor, aki a neoliberalizmus válságát egyben a modern baloldal válságának nevezte, utalva arra, hogy ez a baloldal volt az, amelyik „a neoliberális antropológia kikötőjébe kormányozta saját hajóját”. Egyfajta „kisgazda antitézis” született: se Isten, se haza, se család – jegyzi meg a pártelnök, aki szerint a baloldal azzal is tetézte a bajt, hogy az ideológiai űr betöltésére adott szellemi természetű válasza mellé még saját elitjének pénzügyi érdekeit is beleerőltette a baloldaliságba, s ebből kerekedett ki a modern baloldal, a harmadik út ideológiája.

Miközben Orbán Viktor bemutatja ezt az általa „politikai rémtörténetnek” nevezett folyamatot, azt is szükségesnek tartja megjegyezni, hogy a dicstelen vég ellenére sem szabad megfeledkezni a baloldal történelmi érdemeiről: arról, hogy a baloldal volt az a politikai mozgalom, amely azt a célt tűzte ki, hogy a tőkével nem rendelkező társadalmi rétegek számára kiharcoljon bizonyos jogokat. A küldetések azonban „ahogy születnek és felemelkednek, úgy le is hanyatlanak és véget is érnek” – állapítja meg Orbán Viktor, majd kijelenti: az európai baloldal küldetése itt ért véget.

Az, hogy a jobboldal „egyedül maradt a küzdőtéren”, az ellenzéki politikus megítélése szerint azt jelzi, hogy Európa polgárai azt várják a modern európai jobboldaltól, hogy dolgozza ki a vállalkozás szabadságát továbbra is biztosító, de a mostani gazdasági, pénzügyi válsághoz hasonló újabb megrázkódtatások elkerüléséhez nélkülözhetetlen ellenőrzési és korlátozási rendszereket. „A modern jobboldal lehet a szabályozott piac zászlóvivője (...), a modern jobboldal lehet az, amely kimondja azt az egyszerű igazságot, hogy nem tűrjük el, hogy bárki is abból gazdagodhasson meg, hogy másokat tönkretett, és a modern jobboldal hirdetheti meg, hogy ezt sem a falusi, sem a világpiacon nem fogja eltűrni” – írja Orbán Viktor.

A Fidesz elnöke arra is kitér, hogy az Európai Unió új korszakáról szóló tézisek különösen igazak Közép-Európa és kiváltképp Magyarország esetében. „Mi kettős korszakváltásban reménykedhetünk: lezárhatjuk a neoliberalizmus áldatlan korszakát, ugyanakkor lezárhatjuk az átmenet korszakát, hiszen az elmúlt húsz év számunkra az átmenet korszaka volt” – fejti ki a a pártelnök, aki cikkét azzal zárja, hogy ebben a tekintetben a lehetőség az embereké, a felelősség viszont már a magyar jobboldalé. „A Gyurcsány–-Bajnai-korszak lezárása, a szükséges és kívánatos elszámoltatás, a politikai felelősség helyreállítása, a közrend megteremtése, a munka, a teljesítmény, a vállalkozó szellem, a család, valamint a nemzet becsületének helyreállítása mind-mind óriási felelősség és egyben lehetőség is az új magyar jobboldali korszak megteremtésére” – írja cikkében Orbán Viktor.

 A teljes írás itt olvasható.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!