A Kereszténydemokrata Néppárt szerint ha az állampolgárokra nézve kötelező, akkor a jogalkotókra is az az Alkotmánybíróság döntése. Rubovszky György, a kisebbik kormánypárt országgyűlési képviselője - annak kapcsán, hogy kedden az Alkotmánybíróság (Ab) megsemmisítette a kormánytisztviselők indoklás nélküli felmentésére vonatkozó szabályt - MTI-nek azt mondta, pontosan tanulmányozni kívánják az Alkotmánybíróság döntését, s ennek megfelelően rendezik majd a kérdést.
A kormány tudomásul veszi az Alkotmánybíróság (Ab) keddi határozatát, amelyben megsemmisítette a kormánytisztviselők indoklás nélküli felmentésére vonatkozó szabályt. A kormányzati kommunikációs államtitkárság az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: azzal, hogy az Ab május 31-i hatállyal szünteti meg a kormánytisztviselőkről szóló törvény érintett részét, lehetővé tette a közigazgatásban a tavalyi kormányváltáskor tapasztalt rendkívüli körülmények felszámolását. A kabinet a jövőben, az alkotmányozás során, valamint a kormány-tisztviselői életpályamodell kialakításakor is kiemelt figyelmet fordít az Ab-döntés és annak indokolásában kifejtett szempontok figyelembe vételére.
Az államtitkárság közölte: a kormánynak a törvény jelenlegi formájának hatályossága alatt sikerült konszolidálnia a közigazgatásban korábban tapasztalt tarthatatlan állapotokat, elindítania a szakterületen tervezett átfogó reformját, és megalapoznia a június 1-jével induló kormány-tisztviselői életpályamodell bevezetését. Kiemelték: az Ab indoklásában nem vitatja, hogy az államszervezet hatékony működése szükségessé teheti a közigazgatásban dolgozó tisztviselők felmentési lehetőségének könnyítését a korábbi szabályokhoz képest.
Emlékeztettek Sólyom László volt köztársasági elnöknek a törvénnyel kapcsolatban korábban megfogalmazott álláspontjára is, amely szerint azért nem küldte a jogszabályt az Alkotmánybírósághoz, mert a testület gyakorlata nem egyértelmű, ezért a törvény alkotmányellenessége sem egyértelmű. (A volt államfő először megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek, majd - alkotmányos kötelezettségének megfelelően - aláírta a törvényt.)
A közigazgatás megújításának részeként az új köztisztviselői életpályamodell egyes elemei - így az új rendszerű teljesítményértékelés, vizsgáztatási és továbbképzési rendszer, etikai kódex, javadalmazási és előmeneteli rendszer – az erre vonatkozó törvényi szabályozással együtt 2012. január 1-jéig folyamatosan, több ütemben lépnek hatályba - zárta közleményét a kormányzati kommunikációs államtitkárság.
Az Ab szerint a kormánytisztviselő munkáltatója számára indokolási kötelezettség nélkül biztosított felmentési jogkör aránytalanul és ezért alkotmányellenesen korlátozza a közhivatal viseléséhez való jogot. Továbbá a felmentés jogszerűségének elbírálásához szempontot adó törvényi szabályok hiánya miatt sérelmet szenved a hatékony bírói jogvédelemhez való jog, és ezzel összefüggésben - a kormánytisztviselő kiszolgáltatottsága okából - sérülhet az emberi méltósághoz való jog is - tartalmazza Sereg András közleménye, mely szerint a törvényhozó döntési szabadsága nem terjed odáig, hogy korlátlan döntési jogkört adjon a munkáltatói jogkör gyakorlójának a közhivatalt betöltő tisztviselő felmentésére. Az alkotmányellenes rendelkezés május 31-i hatályú megsemmisítésének indoka, hogy a közzététel napjával történő megsemmisítés következtében lényegében lehetetlenné vált volna a kormánytisztviselők lemondása is.