Előzmények

Vankó Zsuzsa egyebek közt azt írja: Bitó László helyénvalóan mutatott rá (Vasárnap – Vásárnap, június 11.), hogy a szabad vasárnapért kampány valódi, mögöttes indítéka: az „egyházi érdekeket egész társadalmunkra rákényszeríteni akaró szándék”.

A munka törvénykönyvét a szabad vasárnap érdekében módosítani kívánó májusi KDNP-javaslat szoros kapcsolatban van az alkotmány módosítására vonatkozó, szintén a KDNP által benyújtott áprilisi javaslattal. Eszerint hazánk alkotmányának a preambulumába kerülnének a következő, alapelvi jelentőségű megfogalmazások: „...a Magyar Köztársaság valamennyi polgára, akik az igazságot, a jóságot és a szeretetet – mint minden emberi közösség alapjait a Jóistenbe vetett hitből vagy más egyetemes értékek iránti meggyőződésből kifolyólag – tiszteletben tartjuk, megbecsülve és megőrizve mindazon erkölcsi, szellemi és kulturális értékeket, amelyek az európai keresztény hagyományokban és a magyarság történelmében gyökereznek... érezve felelősségünket Isten, a nemzet és saját lelkiismeretünk előtt, megalkotjuk a Magyar Köztársaság Alkotmányát, mint az állam alaptörvényét". Ismerősen csengnek a fülünkbe ezek a kifejezések: „európai keresztény hagyományok”, „Isten előtti felelősség”. Hiszen emlékszünk még azokra a (sikertelen) erőfeszítésekre, amelyek arra irányultak, hogy ezek a fogalmak belekerüljenek az EU alkotmányába. Mintha az idézett alkotmánymódosítási javaslat mögött az a szándék állna, hogy Magyarország legyen az a „mintaállam”, ahol elsőként valósul meg e kitűzött cél az Európai Unió tagországai közül, tekintettel az itteni kedvező helyzetre, amit a jobboldal pillanatnyilag mintegy 2/3-os támogatottsága és az egyházi oldallal való szoros szövetsége teremtett meg.

A javasolt alkotmánymódosítás nyilvánvalóan kirekesztő, sérti a lelkiismereti szabadság alapelvét. Esetleges elfogadásának az lenne a következménye, hogy Magyarország megszűnnék valamennyi polgárának köztársasága lenni, hiszen a törvényhozás elvi alapjait azok határoznák meg, akik az „Isten előtti felelősségüket” is átérzik. Az ilyen polgárok Magyarországon kisebbséget alkotnak, mivel a többség csupán „a maga módján” vallja magát vallásosnak, vagy pedig úgy sem. Az ország lakosságának a többsége tehát egy kisebbség lelkiismereti meggyőződésének ideológiai kényszere alá vettetnék, mivelhogy az ő eszméik jelentenék az alapot a mindenkire kötelező törvények megalkotásához. Ezenkívül az is kérdés, hogy mit takar az „európai keresztény hagyományok” gyűjtőfogalma, mert ebbe beletartozhat akár a „trón és az oltár szövetségének” középkori eszméje is (melynek áldatlan következményei közismertek).

Ennek az új rendszernek az előretolt bástyája lenne a „szabad vasárnap” biztosítása a munka törvénykönyve módosításával. A kampány bizonyos értelemben álcázott, mert társadalmi érdekre, a családok védelmére stb. hivatkozik, a valóságban azonban egyházi igény össztársadalmi kötelezettségként való elfogadtatására irányul. Az abortusz törvényi tilalmáért folytatott meg-megújuló erőfeszítésekhez hasonlóan ebben az esetben is mindenkit kötelező állami törvénnyé akarnak tenni olyasmit, ami a vallásfelekezetek egy részének valláserkölcsi meggyőződéséből fakad.

Válasz az írásra

A keresztény Magyarország és a vasárnap című cikk (július 30.) első mondatait olvasva afféle szakszervezeti Mórickaként arra számítottam, hogy dr. Vankó Zsuzsanna (teológus, főiskolai tanár) valóban „a munka törvénykönyvét a szabad vasárnap érdekében módosítani kívánó májusi KDNP-javaslatról” fejti ki nézeteit.

Kissé csalódottan tapasztaltam, hogy a témát csak „előretolt bástyaként” használja a keresztény fundamentalizmus ostorozására, nem kímélve az Európai Parlament keresztény képviselőit, a KDNP-t, a Magyar Katolikus Püspöki Kar Justitia et Pax Bizottságát és – ha jól értem –, magát II. János Pál pápát sem. Megrögzött ateistaként nem szeretnék teológiai vitába keveredni és eszem ágában sincs megvédeni a felsoroltakat. Csakhogy a szerző a keresztény fundamentalizmus fürdővizével együtt a gyereket is kiöntené.

Nem előzmény nélkül való, hogy fontos kérdésekben a szakszervezetek és egyházak gondolatai találkoznak. 2001-ben a Munka Törvénykönyve módosítása előtt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) a vasárnap ünnepi jellegének védelmében adott ki nyilvános sajtóközleményt. Ebben minden magyar munkavállaló érdekében határozottan kérte a törvényhozókat, segítsék elő egy olyan törvény megszületését, amely tekintettel van a keresztény ember vallási igényére, minden ember pihenéshez való jogára s a magyar családok belső szeretetkapcsolatának megerősítésére! A közlemény idézte II. János Pál pápa gondolatait is a gazdasági érdekek, a fogyasztói társadalom, a profit bálványa eluralkodásának veszélyéről. Már több mint 10 éve, hogy a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) az egyházakhoz fordult támogatásért az egyre jobban elterjedő ünnepi nyitvatartás elleni fellépése során. Dr. Seregély István egri érsek, az MKPK akkori elnöke a következőket írta válaszlevelében: „A Katolikus egyház a munka és pihenés arányának kérdésében egyértelmű álláspontot képvisel... Egyetértünk azzal, hogy a munkához való jog elidegeníthetetlen része a pihenéshez való jog... Az MKPK támogatja azokat a kezdeményezéseket, amelyek a munkavállalók e jogainak érvényesülését szolgálják.”

Az előbbiek szerves folytatása az a szabad vasárnapért megindított mozgalom, amelybe a KASZ is tevékenyen bekapcsolódott. Az együttműködés fontos dokumentuma az MKPK Justitia et Pax Bizottságának május 30-i nyilatkozata, amelyből Vankó Zsuzsa is kiragad néhány részletet. Helyesnek tartom, hogy a nyilatkozat egyik központi gondolatát is idézzük: „...A vasárnap lényege tehát, hogy a fáradt ember kiemelkedjék a hétköznapok szorításából, szabadon, testben-lélekben kinyújtózkodjék, maga szabja meg programját, éljen kedvteléseinek, legyen ideje játékra, természetjárásra, szórakozásra, valamint sportra, művelődésre, kultúrára, elmélyedésre. .... Csak olyan termelői, kereskedelmi és szolgáltatási egység működjön, amely a vasárnap eredeti célját és értelmét nem veszélyezteti, hanem ellenkezőleg: azt szolgálja. Mindannyiunk érdeke, hogy összefogjunk évezredes örökségünk megvédéséért!”

Úgy vélem, ezt minden kereskedelmi alkalmazott, de a nyitottan gondolkodó vásárló-állampolgárok zöme is elfogadja akkor is, ha nem templomjáró keresztény, és azt sem veszi rossznéven, ha egy keresztény szervezet nyilatkozatában a szentmisével, vagy vallása egyéb értékeivel is foglalkozik. Az én olvasatomban ez a szöveg nem arról szól, hogy törvénnyel kellene rákényszeríteni az emberekre a munkaszünetet, hanem épp ellenkezőleg: minél nagyobb szabadságuk biztosítását szorgalmazza. Szabadságot a folyamatos munka alól, és szabadságot a fogyasztás egyre erőszakosabban rájuk kényszerített terhei alól.

Mindez egybecseng a – keresztény fundamentalizmussal nem vádolható – szakszervezetek nézeteivel. A KASZ-nak a nemzetközi szakszervezeti mozgalomban kiérlelt alapelvei szerint a vasárnapi munkamentesség az emberi társadalom és kultúra olyan jelentős vívmánya, amely összehangolt védelmet érdemel az állandó támadásokkal szemben. Csak a vasárnapi munkaszünet lehető legteljesebb alkalmazása biztosíthatja a pihenés alkotmányos jogának érvényesülését a kereskedelemben és minden más szakma munkavállalói számára. Ugyanakkor az üzletek heti egyszeri zárva tartása csak látszólag korlátoz, a szabadidő-kultúra és a családi együttlét értékesebb formáinak fejlődését szolgálja a fogyasztás mindenhatósága helyett.

Az általános vasárnapi munkaszünet, illetve zárva tartás jó eszköz az erőfölényben lévők korlátozására, és felszabadítja a gyengébb kis- és középvállalkozásokat az erejüket meghaladó, káros verseny kényszerétől. Ezáltal csökkennek a kereskedelmi dolgozók – sok esetben meg sem fizetett – túlóráztatásával járó hátrányok. A társadalmilag tudatosan szervezett pihenőnap a jólét alapvető fokmérője, nyíltan vállalható, mindenkor korszerű és időszerű követelmény.

A szerző szerint döntő kérdés, hogy miért a „polgári törvényhozásnak” kellene biztosítania a vasárnapi munkaszünetet. Erre könnyű a válasz: egyrészt azért, mert másképp ezt a célt lehetetlen elérni, másrészt azért, mert a törvényhozásnak éppen az a feladata, hogy a társadalom számára fontos viszonyokat különböző szempontok figyelembevételével szabályozza. Ma Magyarországon bizonyosan valamennyi ünnepnapon nyitva tartanának az üzletek, ha nem tiltaná a törvény a munkavállalók foglalkoztatását ezeken a napokon. Ha a KASZ követelését az Országgyűlés a kereskedelmi törvény módosítása során nem fogadta volna el, akkor december 24-én 14 óra után bármeddig nyitva tarthatnának az üzletek. Csak néhány éve került be a Munka Törvénykönyvébe – szintén szakszervezetünk kezdeményezésére – a húsvétvasárnapi, pünkösdvasárnapi foglalkoztatás tilalma. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakegylete már 1903-ban is csak nagy harcok árán érte el, hogy az általános vasárnapi munkaszünet az üzletek dolgozóira is kiterjedjen. 100 éve is szükség volt a jogi szabályozásra, és a munkáltatók már akkor sem mindig tartották be a törvényt.

2004-ben egy hírneves kereskedelmi lánc a német Alkotmánybírósághoz fordult, és kezdeményezte annak a törvénynek a megváltoztatását, amely ott szinte kivétel nélkül tiltja az üzletek ünnep- és vasárnapi, illetve este 8 és reggel 6 óra közötti nyitva tartását. Az alkotmánybírák azzal utasították vissza a beadványt, hogy a tiltás hátterében a foglalkoztatottak védelme áll, mivel a túlzott megterhelés, így a vasárnapi, az éjszakai és az ünnepnapi munka káros az alkalmazottak egészségére, életére.

A törvények tehát azért kellenek, mert a tőkés vállalkozások önmagukat nem képesek korlátozni, még akkor sem, ha – mint Magyarországon napjainkban – csak 10 százalékuk számára jelent – látszólag – némi versenyelőnyt a vasárnapi nyitva tartás. Hogy mindez miért van így és hogyan bizonyítható, azt az elmúlt több mint 100 évben a KASZ és elődei számtalanszor elmondták, de ha kell újra és újra elismételjük.

Mátraházi István

alelnök, Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete