A KDNP elítéli és elutasítja az Unió alkuját

A következő Orbán-kormány az unió alkuja ellenére sem fog mentességet biztosítani a Benes-dekrétumok kapcsán Csehország számára – jelentette ki Semjén Zsolt., a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke a Hatvanban megtartott lakossági fórumot megelőző sajtóbeszélgetésen.

Az elmondottakat annak kapcsán közölte, hogy a cseh államfő, Václav Klaus belefoglalta volna a lisszaboni szerződésbe, hogy az alapjogi charta nem írhatja felül a sokak által vitatott – a német, a magyar és az osztrák nemzetiségűek kollektív jogfosztottságát kimondó – Benes dekrétumokat. Utóbbiak Semjén szerint fasiszta elveken alapulnak, ezért nincs helyük az Európai Unió jogrendjében akkor sem, ha ennek ellenkezőjéhez a magyar külügyminiszter hallgatólagosan asszisztált – írja a Heol.

Semjén közölte azt is: amennyiben a Fidesz-KDNP pártszövetség megnyeri a következő országgyűlési választást, erkölcsi kötelességből minden határon túli magyar nemzetrész megkapja a kettős állampolgárságot. A mostani, erre vonatkozó törvényjavaslatukat azért vonták vissza, mert a szocialista többségű parlament indítványa első- és másodosztályú állampolgárokká degradálta volna a határon túliakat, de a remélt kormányváltás után a kérdést ismét napirendre tűzik.

Magyarország jelenlegi helyzetéről a KDNP elnöke úgy vélekedett: hazánk gazdasági és szociális válságot él át. A kormány ezt oly módon próbálja kezelni, mint ha olyan orvos lenne, aki az elvágott ütőerű beteget vastablettával próbálja gyógyítani. Szerinte azonban a sanyargatás helyett gazdaságélénkítésre, ezzel együtt az adók mérséklésére volna szükség. Szavai szerint az nem tartható, hogy minden kedvezményt a multik kapnak meg, akik aztán talicskával tolják ki az országból a profitot. Még az állam által felvett hiteleinkből is a multi bankokat stafírozzák ki, miközben minden magyar állampolgárra kétmillió forintnyi adósság jut – tette hozzá.

Semjén Zsolt kijelentette azt is, hogy szerinte a jövő évi költségvetést csak azért fogadta el a mostani parlamenti többség, mert a szocialista képviselők abban reménykednek, hogy ezért listás helyekkel jutalmazzák majd őket a soron következő választások előtt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!