A KDNP kezdeményezése nyomán szeptembertől itt a kisgyerekes BKV-bérlet!

A Fővárosi Közgyűlés korábbi döntésének megfelelően 2008. szeptember 1-jétől bevezetésre kerül a BKV-nál az úgynevezett kisgyerekes bérlet. Egy éves küzdelem után célba ért a Kereszténydemokrata Néppárt kezdeményezése.

A bérlet 3250 Ft-ért vásárolható majd meg a BKV Zrt. jegy- és bérletpénztáraiban. A szelvények forgalmazása már 2008. augusztus 26-ától megkezdődik. Az új bérlettípus igénybevételére azok a gyermekgondozási segély (gyes) vagy gyermeknevelési támogatás (gyet) folyósításában részesülők jogosultak, akik hivatalosan budapesti lakcímmel rendelkeznek.

A bérletigazolvány kiadásához szükséges a jogosult személyi igazolványa és lakcímkártyája, 1 db fénykép (igazolványkép), valamint a fent felsorolt juttatásokról a kifizetőhelytől kapott, 6 hónapnál nem régebbi eredeti igazolás vagy megállapító határozat bemutatása.

A kisgyerekes bérlet a BKV Zrt. valamennyi közösségi közlekedési járművén használható lesz Budapest közigazgatási határán belül, és korlátlan számú utazásra érvényes – csakúgy, mint a többi budapesti havibérlet. A szelvény használatához külön bérletigazolvány kiváltása szükséges, melynek sorszámát rá kell írni a bérletszelvényre, hiszen csak így érvényes utazásra.

A bérletigazolványt a kiállításánál egyéves időtartamra, de legfeljebb a juttatás folyósításának időtartamára érvényesítik a BKV. A „kisgyerekes” bérletigazolvány kiállításának díja, a többi bérletigazolványéval megegyezően 200 Ft.

Előzmények

Rétvári Bence képviselő határozati javaslatát 2007. június 28-án a Fővárosi Közgyűlés mind az öt pártja megszavazta, a bevezetéshez szükséges hozzájárulást azonban a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a konvergencia programra hivatkozva megtagadta. 2007. december 11-én a kereszténydemokrata javaslatra újabb ötpárti bizottsági határozat született, miszerint a kismama bérlet bevezetése esélyegyenlőségi szempontból indokolt. 2007. december 20-án kormánypárti átszavazókkal – egyelőre nem hatályosan – a BKV tarifa-rendeletébe is bekerült a kismama bérlet. Több kormánypárti képviselő nyilatkozata alapján 2008. április 1-től lett volna hatályos a rendelkezés, de egyelőre meghátráltak a bevezetés elől, és a 2008. március 27-i közgyűlésen leszavazták a szakértőkkel és civil szervezetekkel együtt kidolgozott előterjesztést. 2008. március 16-án kismamák vonultak a BKV székháztól a Főpolgármesteri Hivatalig, ahol petíciót adtak át. Ebben a kormánypárti képviselőket álláspontjuk felülvizsgálatára és a kezdeményezés támogatására kérték. A közgyűlés következő ülésén 2008. április 24. napján ötpárti egyetértéssel támogatták a kismama bérlet bevezetését Budapesten 2008. szeptember 1-től.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!