A KDNP sajnálja Havasiné leszavazását

Már már a jogállamiság kereteit veszélyezteti az MSZP azzal, hogy hétfőn ismét nem szavazta meg főbírónak Havasiné Orbán Máriát, illetve a szocialisták felelnek azért is, hogy kaotikus állapotok alakulnak ki az ítélkezésben - mondta Halász Zsuzsa (képünkön), a KDNP szóvivője hétfőn. A Kereszténydemokrata Néppárt megszavazta Havasiné Orbán Máriát főbírónak, hiszen minden tekintetben alkalmasnak tartja a főbírói posztra - szögezte le.

Halász Zsuzsa elmondta: a KDNP sajnálja, hogy Sólyom László nem jelöli újra a minden tekintetben alkalmas Havasiné Orbán Máriát, ugyanakkor hangsúlyozta, a jelölés joga a köztársasági elnöké, aki bölcs belátása szerint fog e kérdésben cselekedni.

A főbírójelölt megválasztásához az országgyűlési képviselők kétharmadának - 256 főnek - a szavazatára lett volna szükség. Az államfő jelöltje ezúttal 230 igen szavazat ellenében 123 nem szavazatot kapott, és 12 érvénytelen voks volt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!