A költségvetés az ország felszámolási eljárásának a tervezete

Orbán Viktor szerint a magyar jobboldal nyugatos részének nemcsak a kormányzati szélsőségek jelenségére kell határozottan nemet mondania, hanem az erőszakra is: nem fogadhatja el ugyanis azt a politikát, amely a törvényeken kívül akarja megtalálni a megoldásokat a problémákra. A Fidesz elnöke erről Martonyi János, Jeszenszky Géza volt külügyminiszterek és Csaba László közgazdász Helyünk a világban című könyvének bemutatóján beszélt.

Orbán Viktor beszédében úgy vélekedett: a teljes önfeladás politikája ma is jelen van a magyar közéletben és külpolitikában, ami szerinte elfogadhatatlan. Példaként említette, amikor a magyar miniszterelnök román kollégájával koccint Erdély elcsatolásának évfordulóján. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: a jövő évi költségvetés tervezetét is az önfeladás politikájának tekinti, amely valójában nem is egy költségvetés, hanem az ország felszámolási eljárásának a tervezete.

A pártelnök szólt a magyarság küldetéséről a külpolitikában. Mint mondta: a magyarság helye Európában, Közép-Európában és a Kárpát-medencében van, még akkor is, ha emiatt az egyszerű mondat miatt Szlovákiában esetleg rendkívüli parlamenti ülést hívnak össze. Kiemelte: a magyarok küldetése a külpolitikában az elkövetkező egy évtizedben az új, nagy közép-európai térség megteremtésében való szerepvállalás.

Orbán Viktor kifejtette: a kötet Trianonról szóló részében a szerzők rámutatnak a magyar közgondolkodás, nemzetgondolkodás kétfajta szélsőségére és veszélyére, amit ő maga is érvényesnek érez a mai napig. Az egyik torzító hatású szélsőség csak a kudarcokat veszi észre a magyar történelemben, mintha valamilyen elkerülhetetlen végzete volna ez a magyaroknak. A másik veszély úgy hangzik: merjünk kicsik lenni, ahonnan a Fidesz-elnök szerint már csak egy lépés, hogy merjünk egyáltalán nem lenni, (...) ne merjünk magyarok lenni. Szerinte mindkét szélsőség és a belőle levezetett külpolitika zsákutcába vezet, mert mindkettő elfordul a valóságtól, a józan észtől, az emberektől.

Orbán Viktor feltette azt a kérdést, vajon miért érzi úgy a polgári oldal húsz éve, hogy Nyugaton demokratikusabbnak tekintik a volt kommunistákat. A válasz szerinte az lehet, hogy 1956 után Magyarországon az eszmehű kommunisták világa után eljött a hatalomhű kommunisták ideje, akik nem eszmékhez, hanem a hatalomhoz hűek. Óriási hiba szerinte, hogy a Nyugat az eszmehű kommunisták térvesztését és a hatalomhűek térnyerését a nyugati értékekre való fogékonyságként értelmezte. Hangsúlyozta: a jelenlegi magyar jobboldal józan ész talaján álló, nemzet iránt elkötelezett, nyugatos részének határozottan nemet kell mondania nemcsak a kormányzati szélsőségek jelenségére, hanem arra az erőszakra is, amely a törvényeken kívül akarja megtalálni a megoldásokat a problémákra.

Orbán Viktor szerint a mai magyar alkotmány egy technokrata szabályhalmaz, amelyben nincs semmi, amit az ember tisztelhetne. Orbán Viktor kérdésre hangsúlyozta: az alkotmányt be kell tartani, mivel azonban a mostani magyar alaptörvény első mondata éppen az átmenetiségéről szól, ezért nem is tett kísérletet arra, hogy egy minden magyart közös célok érdekében összefogó szöveget alkosson. Arra a kérdésre, hogy szerinte mi lenne ennek az alaptörvénynek az első oldalán, azt mondta: ő a lengyel alkotmány invokációszerű részét tartja célravezetőnek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!