A kormány a válságkezelést illetően rossz úton jár

Bár a Kereszténydemokrata Néppárt részt vesz a január 29-i rendkívüli parlamenti ülésen, konkrét kormányjavaslatokra nem számít a válság mielőbbi megoldását illetően - mondta Semjén Zsolt az MTI-nek adott interjúban. A KDNP elnöke arról is beszélt: nem bízik abban, hogy a kormány rendbe tudja tenni a gazdaságot, megfelelő javaslat esetén azonban támogatják a tb-járulék és az szja csökkentését. Ugyanakkor ragaszkodnak ahhoz, hogy a családi pótlék továbbra is alanyi jogon járjon.

- Mi hívei vagyunk az szja csökkentésének, bár szerintem a munkához kapcsolódó járulékterhek csökkentése ennél is fontosabb lenne. De én szkeptikus vagyok a kormány adócsökkentési javaslatával kapcsolatban" - fogalmazott Semjén Zsolt. Ha a kormány konkrét szakmai javaslata elfogadható a KDNP számára, azt természetesen megszavazzuk - közölte.

A KDNP határozott meggyőződése, hogy a kormány a válságkezelést illetően rossz úton jár, félrekezeli azt, aminek következtében drámaivá vált munkanélküliség, soha nem látott szegénység van kibontakozóban - fogalmazott a pártelnök. Hozzátette: ezért lenne többek között szükség a családi csődgondnok intézményének bevezetésére, amire a KDNP a közelmúltban javaslatot is tett
    
A családtámogatás jelenlegi rendszerének esetleges átalakításával kapcsolatban Semjén Zsolt azt mondta: a Magyarországon meglévő jelentős jövedelemkülönbségek ellenére is a legharcosabban ellenzik a kormány tervezett intézkedését, a családi pótlék alanyi jogosultságának megszüntetését. Véleménye szerint ez a juttatás azt fejezi ki, hogy az állam és a társadalom elismeri: a gyermeknevelés a legnagyobb érték.
 
Gyurcsány Ferenc azon kijelentéseiről, hogy a kormányfő 6-8 évre szóló társadalmi-gazdasági egyezségről, a politikai erők megállapodásáról, illetve a politikán belüli kompromisszumkészségről beszélt Semjén Zsolt azt mondta: ez tipikus gyurcsányi PR-fogás, a szeressük egymást, gyerekek! tartalmilag üres gondolatának hangoztatása. Úgy vélte, a kormányfő tulajdonképpen nem az ellenzékkel képtelen megállapodni, hanem a magyar társadalommal. Az a kormány, amelynek a költségvetése két hetet sem élt meg, hogyan lenne képes 6-8 éves távlatban gondolkodni? - tette fel a kérdést.

A parlament tavaszi ülésszakának feladataira áttérve azt mondta: a KDNP hagyományos témáit - a családi adózás, a családok védelme, a délvidéki magyarok ügye - viszi tovább. Ám mindenkinek látnia kell, hogy jelenleg elsődlegesen az államcsődből kell kikeveredni - hangsúlyozta. Az európai parlamenti választás kampányáról a politikus azt mondta: a KDNP önkormányzatokban elfoglalt erős pozícióját kihasználva a párt politikusai sok helyi fórumon szerepelnek majd.

Az SZDSZ-ben zajló folyamatokra reagálva a KDNP elnöke úgy fogalmazott: Fodor Gábor elnökké választásakor még látott lehetőséget arra, hogy a szabad demokraták visszatérjenek a rendszerváltáskor képviselt értékeikhez, ma azonban már úgy véli, ez nem sikerült. Szerinte Fodor Gábornak azt a célját, hogy Gyurcsány Ferenctől megszabadítsák az országot, nem sikerült elérnie, s Fodor ezzel vereséget szenvedett: Az SZDSZ újfent hűtlen lett rendszerváltoztató énjéhez, és nyilvánvalóan most egy álellenzéki pártként működik - mondta. Hozzátette: ma az SZDSZ a politikai impotencia állapotában van, politikája erkölcsi értelemben is ellehetetlenült azzal, hogy kilépett a koalícióból, ám megszavazta a költségvetést.  

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!