Orbán Viktor kormányfő megdöbbenésének adott hangot a marcali zsidótemetőben történt sírrongálás miatt, és utasította a belügyminisztert, hogy tegyen meg mindent az elkövetők kézre kerítése érdekében. A kormány elítéli és megtorolja a vandál cselekményeket – közölte a miniszterelnök szóvivője. Szijjártó Péter a közleményben hangsúlyozta: Orbán Viktor megdöbbenésének adott hangot, hogy az emberi méltóság tiszteletben tartására és a tisztelet kultúrájának alapjaira épülő új korszakban még mindig megtörténhetnek ilyen gyűlölettől vezérelt vandál, antiszemita indíttatású támadások. Ez sérti a magyarországi zsidó közösség és minden magyar ember kegyeleti érzéseit, gyengíti a magyarországi zsidóság biztonságérzetét, és rombolja azt a közéleti erőfeszítést, amely együttműködést akar létrehozni a Magyarországon élő közösségek között.
A marcali zsidótemetőben hetvenöt sírt rongáltak meg. A rendőrség helyszíni szemlét tartott, majd megkezdődött a tanúkutatás, illetve az adatgyűjtés. A rendőrök nyomkövető kutyát is bevetve keresik az elkövetőket.
Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke közölte: rossz színben tünteti fel az országot a marcali izraelita temető megrongálása. Meglátása szerint a magyarországi szélsőjobboldal gyűlöletkeltése egyre aktívabb, az Országgyűlésben elhangzó szélsőséges, zsidóellenes szólamok pedig egyes embereket arra indíthatnak, hogy meggyalázzák az izraelita temetőket. A Mazsihisz a temetőrongálás kapcsán ismét felhívta a figyelmet arra: Magyarországon nincsenek megfelelő törvények és bírói gyakorlat arra, hogy olyan eljárásokat folytassanak le, amelyek elrettentik az ilyen és ehhez hasonló cselekmények elkövetőit.