A kormány feladja a magyar érdekek védelmét az EU-ban + videó

A Kereszténydemokrata Néppárt számára elfogadhatatlan, hogy a kormány feladja a nemzeti érdekek védelmét az Európai Unióban, de elfogadhatatlan a radikális jobboldal által képviselt, az uniót elutasító álláspont is – jelentette ki Semjén Zsolt, a KDNP elnöke a párt által rendezett „Magyarország a gazdasági és pénzügyi válság idején – Mit tehet az EU?” című konferenciát követő sajtótájékoztatón.

A KDNP szerint elfogadhatatlan a kormány magatartása az EU-ban, hiszen „a nemzeti érdekeket nem képviseli kellő határozottsággal” a szocialista kormány Brüsszelben – hangsúlyozta a pártelnök.
    
Semjén Zsolt kifejtette: a másik tévedés a radikális jobboldal részéről tapasztalható, amely egyfajta unió ellenességgel próbálkozik, mint mondta, ez „nyilvánvalóan nem vezet sehova, hiszen történelmi tény, hogy Magyarország tagja az uniónak”, az unióellenes magatartás oda vezethetne, hogy még a lehetőségét is elveszíthetnénk annak, hogy Brüsszelben a nemzeti érdekeinket képviselni tudjuk.    
    
A politikus kijelentette: a kereszténydemokratáknak két feladatuk van az Európai Unióban, az egyik a nemzeti érdekek képviselete, a másik pedig az, hogy az EU politikáját egyre inkább visszasegítse az alapító atyák által képviselt elvekhez.
    
Surján László, a Fidesz-KDNP EP-képviselője – aki a Fidesz-KDNP mostani EP-listáján is  előkelő helyen szerepel – arról beszélt: az Unió korántsem tökéletes, sőt, tele van hibákkal, ám elfogadhatatlan az a szemlélet, amely az Európai Uniónak csak a hibáit emeli ki. Véleménye szerint kifejezetten kívánatos lenne, ha a szélsőségekre hajló szavazókat e két állásponttól el lehetne mozdítani, s ez a változás szavazatukban is megjelenne.
    
Alain Lamassoure francia EP-képviselő – aki a KDNP konferenciáján meghívott előadóként szólalt fel – elmondta: az idén sorra kerülő EP-választásnak nagy jelentősége van, hiszen várhatóan az idei év végéig ratifikálják a lisszaboni szerződést. Így remélhetően az Európa Tanács új elnökét már az Európai Parlament fogja megválasztani. Mindez azt jelenti, hogy a választópolgárok az európai politikára és európai vezetőségre is szavaznak. Mindemellett idén az emberek a krízisből való kilábalásról és egy új válság megelőzéséről szóló programról is kinyilvánítják véleményüket – mondta végezetül.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!