A kormány lépései alkalmatlanok a válság megoldására

- A kormányfő és a kisebbségi kormány megoldani, de felfogni sem képes a nemzetközi pénzpiaci válságot, és hatásának súlyosságát - fogalmazott vasárnap Szijjártó Péter a KDNP szóvivőjével tartott közös sajtótájékoztatón. Halász Zsuzsa szerint a párt számára elfogadhatatlan, hogy a kormány azokkal akarja megfizettetni a válság árát, akik a legnagyobb terheket cipelik. Hozzátette: a Kereszténydemokrata Néppárt számára elfogadhatatlan a bérek befagyasztása, ami egyben a nyugdíjak befagyasztását is jelentené.

Szijjártó Péter szerint az elmúlt két nap történései azt mutatják, Gyurcsány Ferenc és a kisebbségi kormány nem érti, hogy miről van szó. Ha értenék, akkor tudnák, hogy a válaszlépések megtételére azonnali döntésre van szükség - jelentette ki. Néhány hét múlva összehívandó és néhány hónap után valamilyen programot az asztalra letevő testületek összehívására nincs idő. „Nem is tudom, Gyurcsány Ferenc mire gondol, hogy addig a válság majd karba tett kézzel ül Hegyeshalomnál, és várja, hogy mikor léphet be az országba?” –jegyezte meg. A politikus úgy vélte, azonnali lépéseket csak egy cselekvőképes kormány tud megtenni, a kisebbségi kormánynak csak pr-ötletekre, pr-fogásokra van készsége és kapacitása.

Szijjártó Péter szerint sem az adó-, sem a költségvetési törvények tervezete nem felel meg a mai követelményeknek, ezért mindkét javaslatot vissza kell vonni. A válságkezelés egyik legfontosabb lépéseként említette az adócsökkentést, mint mondta, főként a kkv-knál kell otthagyni a pénzt, hogy életképesek maradjanak, s hogy meg tudják őrizni a munkahelyeket.

Gyurcsány Ferenc korábban meghirdetett 12 pontos javaslatáról kérdésre válaszolva Szijjártó Péter azt mondta: ez a javaslatcsomag alkalmatlan a helyzet kezelésére, hiszen ennek megvalósítása tovább mélyítené a válságot. Hozzátette: a helyzet kezelésére a Fidesz–KDNP 7 pontos közös javaslatát már közzétették: ez az, ami megoldást jelenthet.

Halász Zsuzsa az elhangzottakkal egyetértve közölte: a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) számára elfogadhatatlan a bérek befagyasztása, ami egyben – a svájci indexálás miatt – a nyugdíjak befagyasztását is jelentené. Mint mondta, elfogadhatatlan, hogy a kormány azokkal akarja megfizettetni a válság árát, akik dolgoznak, akik kiszolgáltatottak, akik a legnagyobb terheket cipelik.

A KDNP azt kéri a szakszervezetektől, a civil és nyugdíjas szervezetektől, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy ez ne következhessen be. Hozzátette: azt is kérik az említettektől, hogy szükség esetén vessék be a nyomásgyakorlás minden lehetséges eszközét a kormány rossz intézkedéseivel szemben. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta: nemzeti összefogásra ugyan szükség van, ám ezt ma az Országgyűlés testesíti meg, még akkor is, ha ennek összetétele nem a nemzet akaratát jeleníti meg.

Arra a kérdésre, hogy a Fidesz, illetve annak elnöke részt vesz-e Gyurcsány Ferenc által összehívott nemzeti csúcson, Szijjártó Péter azt mondta: erre meghívást még nem kaptak, de ha megérkezik a meghívó, akkor átgondolják a helyzetet. Halász Zsuzsa szintén azt közölte: ha megérkezik a meghívás a KDNP elnökének, akkor végiggondolják a helyzetet.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!