A kormány megkárosította a nyugdíjasokat

Elutasította az országgyűlés szociális bizottságának kormánypárti többsége a nyugdíjak reálértékének helyreállítására tett kereszténydemokrata javaslatot, amelyben a KDNP azt indítványozta, hogy a nyugdíjasok 2009-ben tizenkét hónapra elosztva kapják vissza azt az összeget, amivel a kormány 2007-ben megkárosította őket – derül ki a KDNP közleményéből. 

Elutasította az országgyűlés szociális bizottságának kormánypárti többsége a nyugdíjak reálértékének helyreállítására tett kereszténydemokrata javaslatot.

A bizottság előtt Harrach Péter az előterjesztők nevében így indokolta a kezdeményezést:
A rendszerváltást követő első két kormányzati ciklusban erőteljesen csökkent a nyugdíjak reálértéke. A polgári kormány ezt a folyamatot megállította, és a nyugdíjak értékének jelentős növekedését érte el. Ezt az irányt a következő négy évben is sikerült tartani. Tavaly azonban 3,8 százalékkal csökkent a nyugdíjak reálértéke, ami a Horn – kormány óta nem fordult elő, ez átlagosan évi 30.000 Ft veszteséget okozott a nyugdíjasoknak. Az energia- és élelmiszerárak emelkedésének idején ez sokakat érzékenyen érintett.

A veszteség pótlására tesszük azt a javaslatot, hogy 2009-ben tizenkét hónapra elosztva kapják vissza a nyugdíjasok, amivel megkárosították őket. Ezzel megvalósulna a Fidesz-KDNP többször hangoztatott szándéka, hogy a nyugdíjaknak minden évben legalább a reálértékét meg kell őrizni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!