A kormány semmibe veszi az Országgyűlést

Kivonultak a Fidesz-KDNP frakciószövetség tagjai a gazdasági bizottság üléséről, mert kormány minden előzetes jelzés nélkül több mint százoldalnyi módosító indítvánnyal érkezett, amit bizottsági módosító javaslatként akart benyújtani – tudatta Latorcai János, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője a Magyar Távirati Irodához eljuttatott közleményében.

A Kereszténydemokrata Néppárt szerint a kormány megcsúfolja az Országgyűlést, a gazdasági bizottság ülésére ugyanis a kabinet minden előzetes jelzés nélkül több mint százoldalnyi módosító indítvánnyal érkezett, amit bizottsági módosító indítványként akart benyújtani – írta az Országgyűlés  gazdasági és informatikai bizottságának kereszténydemokrata  alelnöke.
    
„Ezekkel a javaslatokkal a kormány érdemben átírja saját maga korábbi - és a képviselők által már ismert – törvényjavaslatát” – közölte, hozzátéve: az indítványnak szánt anyagok tartalmával még a minisztériumi tisztviselők sem voltak teljesen tisztában.
    
Latorcai János szót emelt az ellen, hogy a bizottság tagjai helyben ismerhették meg a módosító indítványokat, amelyek „nagy horderejű törvényeket akarnak úgy átverni a törvényhozáson”, hogy a képviselők érdemben meg se ismerhessék őket.

A kereszténydemokrata politikus állásfoglalásában a a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletének hatékonyabbá tételéhez szükséges egyes törvénymódosításokról, az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról, az egyes pénzügyi tárgyú törvényeknek az új Ptk.-val összefüggő módosításáról, a fogyasztóknak nyújtott hitelről, a Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról szóló jogszabályokat említette.
    
Latorcai János hangsúlyozta:az ilyen eljárás az érdemi jogalkotói munka megcsúfolása. Tiltakozásul a Fidesz–KDNP frakciószövetség bizottsági tagjai kivonultak az ülésről. Mint írta, kénytelenek voltak ehhez a lépéshez folyamodni, mert ilyen bűnösen felelőtlen törvényalkotáshoz nem asszisztálhatnak.
    
A kormány semmibe veszi az Országgyűlést, de még saját frakcióját is – zár a kommünikét a KDNP országgyűlési képviselője.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!