A Fidesz-KDNP-kormány számít a Karitatív Tanács tagszervezeteinek – a Baptista Szeretetszolgálat Alapítványnak, a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek, valamint a Magyar Vöröskeresztnek – előzetes kontrolljára a szociális tárgyú jogszabályváltozások kidolgozásában – mondta Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.
Hozzátette: a kormány számít a tagszervezetek segítségére az erkölcsi és a lelki megújulásban is, hiszen az országban erkölcsi válság is volt az elmúlt időszakban.
A szervezet megalakulásának tizedik évfordulója alkalmából tartott sajtótájékoztatón az államtitkár emlékeztetett: az első Orbán-kormány hozta létre 2000-ben a Karitatív Tanácsot azért, hogy az elkobzás útján állami tulajdonba került termékek megtervezett módon jussanak el a rászorulók részére.
Az államtitkárság tájékoztatója szerint a tanácsnak évente több mint egymilliárd forint értékű árut ajánlanak fel, amelynek körülbelül hetven százalékát fogadják el és juttatják el a rászorulókhoz a tagszervezetek. Mint a tájékoztatóból kiderül, a minisztérium minden évben anyagi segítséget nyújt a tagszervezetek munkájához, a támogatás idén is hárommillió forint, amelyet a szervezetek saját forrással egészítenek ki. A tagszervezetek azonnal el tudnak juttatni minden olyan terméket a rászorultaknak, amin nincs márkajelzés, vagy a rajta levő jelzés nem hamis. A tájékoztató szerint a tanács egyebek közt a márkátlanítás egyszerűsítése érdekében szorosabb kapcsolatot szeretne kiépíteni az elkobzó hatóságokkal, kiemelten a vám- és pénzügyőrséggel és a márkaképviselőkkel.
Soltész Miklós és Bernáth Ildikó fogyatékosságügyi miniszteri biztos a sajtótájékoztatón emléklapot adományozott a négy tagszervezeten kívül az egykori alapító Katolikus Karitásznak is.