A kormányzat elszámolásai valahogy mindig félresikerülnek az egyházak kárára

Az Állami Számvevőszék szerint a tavalyi évről szóló, a parlament által már jóváhagyott, ám még kihirdetésre váró zárszámadási törvény alapján az állam az egyházi iskoláknak több százmillió forinttal kevesebb kiegészítő oktatási normatívát juttat. Már 2005-ben és 2006-ban is 2,7 milliárddal kevesebbet kaptak az egyházak ezen a címen. A szaktárca a számítási módot egyértelműsítő kormányrendelet kiadását ígérte még a nyár elején, de a dokumentum nem készült el.

Semjén Zsolt, a KDNP elnöke korábban azt mondta, hogy 2005-ig az egyházi intézményeket megillető kiegészítő normatíva korrekt kiszámolása egyetlen kormány számárai sem okozott gondot, ebből következően nyilvánvaló, hogy a számítási képletre vonatkozóan nincs szükség semmiféle kormányrendeletre. - Az egyházaknak vissza kell adni a 2,7 milliárd forintot - szögezte le akkor a pártelnök.

A szaktárca a számítási módot egyértelműsítő kormányrendelet kiadását ígérte még a nyár elején, de a dokumentum azóta sem készült el. Sió László, a Fidesz szakpolitikusa szerint igencsak furcsa, hogy a kormányzat elszámolásai valahogy mindig félresikerülnek az egyházak kárára, pedig ezek az intézmények közfeladatot látnak el, sokszor a legelesettebbek nevelését is átveszik.

Bölcskei Gusztáv püspök, a református zsinat lelkészi elnöke nemrég a Magyar Hírlapnak kijelentette: nem mondanak le az elmaradt támogatásról, a kormánynak ezt orvosolnia kell. A református egyház még májusban az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy az iskolafenntartó felekezetek bíróságon támadhassák meg a kormányzat által meghatározott támogatást.

+

Az állam mindig az előző évben az önkormányzatok által oktatásra fordított összeggel megegyező mértékben juttat forrást az egyházi fenntartású oktatási intézményeknek. Az ÁSZ által megállapított eltérés tehát a 2007-es évre vonatkozik, mert a felekezeti oktatási intézmények az állami alapnormatíva feletti részt mindig késve kapják meg.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!