A kormányzatnak ki kell kérnie az egyházak véleményét

A kormányzatnak ki kell kérnie az egyházak véleményét a közérdekű témákban, így foglalhatják el méltó helyüket a társadalomban – mondta Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottságának fideszes elnöke a Vallás és értékek Közép-Kelet-Európában című nemzetközi konferencián.

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium és a Szegedi Tudományegyetem vallástudományi tanszékének rendezvényén rámutatott: oda kell figyelni arra, amit az egyházak mondanak, ennek a keretét pedig a kormányzatnak kell megteremteni, ugyanakkor a hatalomnak nem szabad beleszólnia az egyházak belső életébe.
    
Balog Zoltán közölte: az egyházaknak a rendszerváltás után sikerült visszatérniük a közszolgálatba, így a szociális szférába és az oktatásba is. Az egyházak visszatérése a közéletbe azonban még most is folyamatban van, s egyelőre csak azt lehet elmondani, hogy ez sikerült is, meg nem is.

A politikus a népszámlálási törvénnyel kapcsolatban megjegyezte: a lakosság döntő többségének természetes, hogy a vallási hovatartozást megkérdezik, a mostani kormány viszont erre nem kíváncsi, pedig enélkül nem lehet megérteni az embert.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!