A kultúra tartja egyben a magyar nemzetet

A magyar kultúra öröksége, szeretete, birtoklása és közösen folytatni akarása tartja egyben és alkotja a magyar nemzetet – jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök a Magyar Kultúra Napja alkalmából megtartott ünnepségen vasárnap Szatmárcsekén.

Az államfő a község református templomában rendezett ökumenikus istentiszteleten. úgy fogalmazott: Kölcsey Ferenc Himnusza nem egyszerűen a magyar irodalom kiemelkedő teljesítménye, hanem annál is több; a költeményt az egész nemzet a szívébe fogadta, a Himnusz összeforrt a magyarság történelmével, annak szimbóluma, s elválaszthatatlan lett a hazaszeretettől. Ezért mondhatjuk, hogy a Himnusz romolhatatlan, nem lehet vele visszaélni, mindig tiszta marad, nem válthatja le semmi, nem helyettesíthető semmilyen más zeneművel" – mondta Sőlyom László.

A köztársasági elnök kiemelte: a magyar kultúra öröksége, szeretete, birtoklása és közösen folytatni akarása tartja egyben, és alkotja a magyar nemzetet, amelynek fontos alapköve a nyelv. Leginkább ezért kell áldozatra készen lenni – figyelmeztetett Sólyom László. Ma a magyar nyelvért elsősorban az országhatáron kívül élő nemzetrészeknek kell naponta áldozatot hozni az asszimilációs nyomás ellenében, ezért az anyanyelv használata a határon túl általános emberi jogi, valamint létkérdés is egyben - mondta.

Az ünnepségen Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, és Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Görög Katolikus Egyházmegye püspöke hirdetett igét, ezt követően a Kölcsey Társaság emlékplakettjével tüntették ki Jankovics Marcell Kossuth-díjas filmrendezőt. A társaság által 1995-ben alapított díjban azok a művészek részesülhettek, akik sokat tettek a magyar kultúra megőrzéséért. Az elmúlt három évben Szabó Dénes karnagy, Szilágyi István író és Nagy Gáspár költő kapta meg az elismerést, de a korábban a díjazottak között volt Makovecz Imre építész és Csoóri Sándor költő is.

Az istentisztelet után megkoszorúzták a település református temetőjében Kölcsey Ferenc síremlékét, ahol a köztársasági elnök is elhelyezte az emlékezés virágait.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!