A legfőbb ügyészhez fordul az idei homoszexuális-fesztivál plakátja miatt – közölte Rétvári Bence, a párt országgyűlési képviselője a Legfőbb Ügyészség épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján. A kereszténydemokraták álláspontja szerint ugyanis több jogszabályba ütközhet, hogy a plakáton két félmeztelen kisfiú látható. A politikus úgy fogalmazott, az államnak a családok pártján kell állnia.
Rétvári Bence hangsúlyozta, nem a politikusok dolga, hogy eldöntsék jogszabálysértő avagy sem az idei homoszexuális-fesztivál plakátja, ezért kéri a KDNP arra a legfőbb ügyészt, vizsgálja meg, hogy a gyermekek jogairól szóló nemzetközi szerződések megengedik-e az ilyesfajta rendezvények kiskorúakkal történő reklámozását.
A szóban forgó plakát a kereszténydemokraták megítélése szerint több hatályos jogszabályba ütközhet, a politikus példaként említette a gyermekvédelmi törvényt, a munka törvénykönyvét, valamint a büntetőjogi, a szabálysértési és a reklámról szóló jogszabályt.
Rétvári Bence emlékezetett arra, hogy a homoszexuális-fesztivál körüli jogsértések nem előzmény nélküliek, tavaly például az ellen a fiatalember ellen kezdeményeztek eljárást, aki az egyik kamionon állva imitált papi ruhában egy rózsaszínű Bibliát tartott a kezében. Az eljárás végül elévülés miatt szűnt meg.
A politikus azon véleményének adott hangot, hogy sem a szervezők, sem a rendőrség közreműködése nem segítette elő a törvények érvényre jutását. Hozzátette: amennyiben hatékonyabb lenne a rendőrségi fellépés, talán ez a reklámplakát sem született volna meg, amit a kereszténydemokraták minden határon túllépőnek tartanak.
Rétvári Bence úgy fogalmazott, ideje lenne a szervezőknek elgondolkodniuk arról, hogy az ilyen jellegű rendezvényekkel az általuk képviselt kisebbségnek, és az országnak használnak, vagy inkább ártanak.
A KDNP álláspontja egyértelmű, az államnak a családok megerősítését és a férfi-nő együttélését kell támogatnia. Minden olyan döntést hibásnak tartunk, ami ezt relativizálja, vagy olyan együttélési formákat preferál a házassággal megegyező jogi tartalommal, amelyek a társadalomban nem látnak el hasonló szerepet – hangsúlyozta Rétvári Bence.