A legkisebb cégeket segítené egy hitelrendszer

A legkisebb cégeket segítené az a hitelrendszer, amellyel több magyar európai parlamenti képviselő is foglalkozott már – jelentette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Surján László, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke, Európai Parlamenti képviselője. A néppárti politikus úgy fogalmazott, hogy a rendszerbe foglalkoztatás- és szociálpolitikai biztosként vélhetően majd Andor Lászlónak kell lelket lehelnie.

Még ebben az évben elindul az az uniós hitelrendszer, amely a legkisebb cégeket segítené – mondta Surján László.

A kereszténydemokrata politikus kifejtette: a mikrofinanszírozás rendszerének feltételeit biztosították az idei költségvetésben, azt pedig, hogy mikor, kiknek és hogyan hirdetik meg a programot az Andor Lászlón, az Európai Bizottság új foglalkoztatás- és szociálpolitikai biztosán is múlik.

Surján László hangsúlyozta: azért kell segíteni ezeket a kicsi cégeket, mert ha az ilyen vállalkozások felvesznek legalább egy embert, akkor rengeteg új állás jöhet létre az unióban. Álláspontja szerint a kisvállalkozásokat felkaroló hitelrendszert akkor is be kellene vezetni, ha az unió nem különített volna el rá forrásokat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!