A nép kifejezte politikai akaratát

Vasárnap a Józsefvárosban és Csornán tartott időszaki választásokon a nép kifejezte politikai akaratát, amelynek üzenete a napnál világosabb mind a józsefvárosi polgármesteri, mind a csornai országgyűlési választásnál. De támogatóink még ne dőljenek hátra karosszékükben, mert Csornán a szocialisták nyilvánvalóan arra játszottak, hogy ne legyen elegendő a részvétel ahhoz, hogy a Fidesz–KDNP jelöltje mandátumot nyerhessen. A szocialista párt történelmi mélypontján van, a szétesés küszöbén, de a potenciális támogatottsága nem négy százalék. Még senki se dőljön hátra – jelentette ki Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke szokásos heti interjújában.

A 2010-es országgyűlési választásokat illetően a pártelnök hangsúlyozta: „olyan gátlástalan kampány még nem volt, mint amilyenre most a szocialista párt készül, miután kormányzati teljesítményre nem hivatkozhat, és a korrupciós ügyekből magát kimosni képtelen. Egyetlen lehetősége marad. Megpróbál besározni mindent és mindenkit, hogy a végeredmény a fejekben az legyen: az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz; az egyik kutya, a másik eb”.

Arra a felvetésre, hogy a Bajnai Gordon – a Magyarországon zajló folyamatokkal kapcsolatosan aggályaikat közös közleményben megfogalmazó – nagykövetekkel folytatott találkozón kései antikorrupciós intézkedéscsomagját népszerűsítve úgy tett, mintha a kialakult helyzetért a kormányt nem terhelné felelősség Semjén Zsolt egyértelművé tette, hogy a korrupció elburjánzásáért a felelősség a kormányt terheli. Nyilvánvalónak nevezte, hogy nyolcadik esztendeje minden idők legkorruptabb magyar kabinetjei váltják egymást.

Mint mondta: „a kilenc nagykövet a felhívása egyfelől az elégtelen beírása a szocialista kormány bizonyítványába, hiszen olyan mértékű a korrupció, ami már a külföldi befektetéseket is veszélyezteti.

Másfelől azonban van egy áthallásos üzenete a kilencek közleményének. Gondoljunk például a Pécsi Vízmű ügyére. Világossá kell tennünk, nem engedhető meg, hogy a befektetők Magyarországon magasabb profitrátákkal dolgozzanak mint az Európai Unió többi országában. Nem engedhető meg, hogy különböző trükkökkel talicskával tolják ki a profitot az elszegényedő országból”.

A KDNP elnöke reményét fejezte ki, hogy a választások utáni Magyarországon, a rendezett és átlátható körülmények között, ezek a befektetők is megtalálják a helyüket.

A romániai elnökválasztás eredményeinek „üzenetére”, Tőkés László a magyarság összefogását hiányoló nyilatkozatára vonatkozó kérdésre válaszolva Semjén Zsolt kifejtette: az elnökválasztásnak két üzenete is van. „Egyfelől Tőkés Lászlónak száz százalékban igaza van: csak a teljes magyar összefogás hozhat eredményt. Csak a minél szélesebb szövetség biztosíthatja a magyarság hatékony politikai képviseletét.

Ha egy választáson a magyar politika kiesik a román parlamentből, annak az lesz a következménye, hogy a magyar értelmiség ideológiai alapon be fog integrálódni a különböző román pártokba, véget vetve ezzel az önálló magyar politika lehetőségének. Az elnökválasztás eredménye intő jel. Félre kell tehát tenni a vélt és valós személyes sérelmeket, ellentéteket, mert csak a legszélesebb összefogással lehet a magyarság politikai érdekképviseletét biztosítani, melynek sikeréhez szerintem nemzedékváltás is szükséges.

Másfelől Basescu elnök első fordulós győzelme az Európai Néppárt sikere is. Azt gondolom, hogy Basescu valószínűsíthető győzelme, és a második Orbán-kormány megalakulása Magyarországon lehetőséget teremt a két ország közötti viszonyban az előrelépésre, a közös cselekvésre”.

A teljes interjú itt olvasható.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!