A párbeszéd megcsúfolása

A református és az evangélikus egyház szerint a kormány félrevezeti a közvéleményt, amikor azt állítja, hogy megállapodott az egyházakkal. Az egyházak tudomásul veszik, hogy nekik is számolniuk kell megszorításokkal, azt azonban nem, hogy továbbra sincs párbeszéd, amely megoldást hozna például a közoktatási feladatok egyenlegrendezésére.

A kormánytagok és kormánypárti politikusok közelmúltban tett nyilatkozatai „csupán a megtévesztő kormányzati kommunikáció eszközei”, mert azt sugallják, hogy alapvetően rendben van az állam és az egyházak viszonya – írta a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház közös közleményében. Az írást a reformátusok részéről Bölcskei Gusztáv püspök, a zsinat lelkészi elnöke és Huszár Pál világi elnök, míg az evangélikusoktól Ittzés János püspök és Prőhle Gergely országos felügyelő jegyzi.

Ebben leszögezték: az egyházak tudomásul veszik, hogy az ország rossz gazdasági állapotában nekik is számolniuk kell megszorításokkal, azt azonban nem, hogy – bár erre a legutóbbi találkozón a miniszterelnök határozott ígéretet tett – továbbra sincs párbeszéd, amely megoldást hozna például a közoktatási feladatok egyenlegrendezésére. A „párbeszéd megcsúfolásának és a tárgyaló partner semmibevételének tekintik”, hogy legutóbb, a 2008. évi közoktatási feladatok zárszámadásáról szóló megbeszélésen a kormány képviselői „zavaros tájékoztatást adtak, az érdemi tárgyalás lehetősége nélkül”.

Elfogadhatatlannak tartják, hogy az elmúlt három hét alatt három új számsort közöltek velük a közoktatást érintő kérdésekben. Ezek alapján a szeptember 24-i állapot szerint 366 millió forinttal az egyházak voltak az állam adósai. Néhány nappal később viszont arról értesítették őket, hogy csaknem 900 millió forinttal az állam tartozik az egyházaknak. Mint hozzátették, mára ez a szám nulla lett. Megjegyezték: az Állami Számvevőszék adataira támaszkodó számítás szerint az egyházaknak járó egyenleg 4,6 milliárd forint. A közlemény szerint arra a kérdésükre, hogyan tűnhet el 900 millió forint egy hét alatt, azt a választ kapták: az államnak nincs pénze.

„Erre hivatkozva önkényes jogértelmezéssel törvénytelenséget követnek el, hiszen a kormány szerint az egyházi iskolákba járó gyerekek szüleit arra kellene kötelezni, hogy 2008-ra visszamenőleg többet fizessenek az iskolai étkeztetésért. Ez véleményünk szerint nemcsak törvénytelen, hanem erkölcstelen is” – írták. A közleményt azzal zárták: mindezek tudatában kérdéses számukra, hogy van-e bármi értelme ilyen körülmények között érdemi tárgyalásokban reménykedni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!