A református egyház szerint megmaradt a bizonytalanság

Az egyházi oktatási intézmények kiegészítő támogatását törvényben és nem kormányrendeletben kellene szabályozni, ráadásul a kormányrendelet tervezete több ponton is meghagyja a bizonytalanságot a finanszírozásban – nyilatkozta szerdán Papp Kornél, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának oktatási irodavezetője. Szerinte ezért nem közeledtek az álláspontok az iskolafenntartó egyházak és a kormány szakértőinek legutóbbi, július 20-i egyeztetésén.

A történelmi egyházak azért szeretnék, ha törvényi szinten szabályoznák az egyházi oktatási intézmények kiegészítő támogatását, mert ez sokkal nagyobb biztonságot jelentene számukra, így ugyanis kiszámíthatóbb lenne a finanszírozás - mutatott rá Papp Kornél.

A kormányzat által kidolgozott rendelettervezet hiányosságai között szerepel, hogy nem minden, a közoktatással összefüggő szakfeladat finanszírozását számítják be a közoktatási kiadások közé (pl: az iskolaorvosi ellátást sem), ugyanakkor az intézményi saját bevételek fogalmát a tervezet jóval tágabban értelmezi – közölte az irodavezető.

A református egyház oktatási szakértője szólt arról is: a problémákhoz az is hozzájárul, hogy a nagyobb városokban az önkormányzatok bizonyos tevékenységeiket, például az iskolák pénzügyi adminisztrációjával és üzemeltetésével kapcsolatos feladatait kiszervezik, a munkát gazdasági társaságok végzik el. Ezek a kiadások így nem az önkormányzatoknál, hanem különböző vállalkozásoknál, cégeknél jelennek meg és az állam nem veszi figyelembe ezeket az összegeket az egyházi kiegészítő normatíva kiszámításánál, csak akkor, ha az önkormányzat a könyvelésében egyértelműen oktatási feladatként tartja nyilván.

A kormányzat és az egyházak képviselői a következő megbeszélést augusztus 19-én tartják, ezt megelőzően, augusztus 4-én az iskolafenntartó egyházak szakértői egyeztetik álláspontjukat.

+

Az ÁSZ június elején nyilvánosságra hozott jelentésében miniszteri hatáskörbe utalt személyi felelősségre vonást javasolt, mert 2005-2006-ban az egyházi kiegészítő támogatás számítása nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak. Álláspontjuk szerint ez csaknem 2,7 milliárd forint elmaradt állami támogatást jelent. Ezután az Alkotmánybíróság is felülbírálta az egyházi közoktatási intézmények normatív finanszírozását meghatározó közoktatási törvény egyes részleteit.
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!