A szavahihetőség a legfontosabb

A Fidesz olyan kormányzásra készül, amely hazudozás nélkül szerzi vissza a bizalmat, mert a hazugság a demokráciában és a piacgazdaságban mindig lelepleződik – mondta az InfoRádiónak adott exkluzív interjúban Orbán Viktor. Szerinte a felelősség a politikusok esetében is érvényes kell, hogy legyen. Úgy véli: éppen azért jutott Magyarország oda, ahol most vagyunk, mert azt gondolták a szocialista-szabaddemokrata politikusok, hogy ők a törvény fölött állnak.

Mint mondta: nem kényelmes és az ország számára sem föltétlenül előnyös, hogy az erőink tekintélyes részét a korrupció fölszámolására kell majd fordítani, de ha már engedtük, hogy a szocialisták a kormányzati politika rangjára emeljék a hazudozást, akkor legalább a fölszámolásában tüntessük ki magunkat. Hozzátette: már vannak őrizetbe vételek, amelyek ugyan dicséretesek, de a számuk még kevés, és nem látja, hogy a kormánytagokat is elérte volna, pedig annak is itt volna az ideje. Orbán Viktor szerint a felelősség a politikusok esetében is érvényes kell, hogy legyen. Úgy véli: éppen azért jutott Magyarország oda, ahol most vagyunk, mert azt gondolták a szocialista-szabaddemokrata politikusok, hogy ők a törvény fölött állnak.

A külföldi befektetők bizalmának visszaszerzéséről elmondta: a szavahihetőség a legfontosabb. Szerinte a szocialisták azt gondolják, hogy ha sikerül elhitetni a valóságosnál kedvezőbb számokat a befektetőkkel, akkor majd hamarabb visszatér a bizalom, de a hazugságok a demokráciában, a nyílt gazdaság időszakában mindig lelepleződnek. A Fidesz elnöke szerint nem bízhatunk abban, hogy az Európai Unió a hazug kormány körmére csap, a magyarok dolga, hogy feltárják az igazságot és kikényszerítsék az egyenes beszéd törvényét. A Fidesz elnöke közölte, hogy olyan kormányzásra készülnek, amely úgy akarja visszaszerezni a bizalmat, hogy nem hazudozik, hanem feltárja a pontos tényeket, és egy reális programot tár a nyilvánosság elé.

Az ország gazdasági felpörgetésével kapcsolatban Orbán Viktor kijelentette: megvannak az eszközök arra, hogyan kell a magyar mezőgazdaságot fejleszteni, mert az majd húzóágazat lesz a kormányzásuk idején. Annak is megvan az eszközrendszere, hogyan kell a turizmust célzottan fejleszteni, ami szintén húzóágazat lesz a jövőben. Szerinte célzott gazdaságfejlesztési programok az európai uniós szabályok tiszteletben tartása mellett is lehetségesek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!