A Kereszténydemokrata Néppárt szerint a kedden nyilvánosságra hozott Széll Kálmán-terv megoldást kínál Magyarország legnagyobb problémájára, az államadósságra, és a probléma kezelésének terhét nem az emberek vállára teszi. Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője az intézkedéseket értékelve kiemelte: az államadósság hihetetlen mértekben növekedett, 2002 és 2010 között 8 ezerről 20 ezer milliárd forintra nőtt, ez megbénítja a magyar költségvetést és gazdaságot. Mint mondta, bíznak benne, hogy az átalakításokat a magyar emberek megértése és összefogása kíséri majd.
A frakcióvezető a KDNP számára fontos lépések közé sorolta, hogy aki dolgozni tud, az ténylegesen dolgozzon, ami azt is feltételezi, hogy aki dolgozni tud, az kapjon munkalehetőséget. Ennek egyik eszközeként jelölte meg a közmunkaprogramokat, amelyek a jelenleginél sokkal nagyobb lehetőséget biztosítanak majd a ma még inaktív rétegeknek. Kitért arra is, hogy az életerős és munkaképes emberek a nyugdíjkorhatár betöltése előtt ne vonuljanak nyugdíjba, mint kifejtette: így lehetőség van a nyugdíjak értékének megőrzésére. Keresztényszociális pártként üdvözölte a rezsiköltségek befagyasztásának szándékát, mint mondta, az energiaárak várható növekedése ellen védekezni kell. Beszélt arról is, hogy az államadósságot a gyógyszerkassza finanszírozása is növelte, ezzel nem a betegek, hanem a gyógyszergyártók érdekét szolgálták.
Harrach Péter azt mondta, hogy azok, akik az államadósság növekedésének előidézői voltak, ma igyekeznek a probléma kezelését akadályozni, azáltal is, hogy megszorításokat emlegetnek. Az ellenzékre jellemző, hogy amikor hatalmon voltak, a probléma kezelésének egyetlen megoldásaként a megszorításokat látták, és ma is csak erre tudnak gondolni. Mint mondta, nem értik a kormány más szempontú cselekvését, ami egy egészen új rendszer létrehozását jelenti.