A szocialista arrogancia példája a jelölés

A Kereszténydemokrata Néppárt szerint a szocialista arroganciát példázza az unió biztosi posztjára való jelölés – mondta Halász Zsuzsa, a párt szóvivője az MTI-nek miután nyilvánossá vált, hogy a kormányfő Andor Lászlót jelölte uniós biztosnak. Az egy-egy szakterületért felelős biztosokat a tagállamok delegálják, az Európai Bizottság elnökével egyetértésben. Mandátumuk öt évre szól.

A KDNP álláspontja szerint konszenzusos jelöltet kellett volna a posztra állítani. Egy legitimációját vesztett kormánynak nem lett volna szabad egy ilyen, a következő kormányzati cikluson is átnyúló mandátumú posztról az ellenzéki pártok megkérdezése nélkül döntenie.    

Bajnai Gordon miniszterelnök ma jelentette be, hogy Andor Lászlót, a londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatósági tagját jelöli magyar uniós biztosnak.
    
A kormányfő szerint: jelöltje, Andor László szakmai rátermettségéhez, emberi tisztességéhez nem férhet kétség.

Az Európai Bizottság elnökét a tagországok vezetőiből álló Európai Tanács választja ki, az egy-egy szakterületért felelős biztosokat a tagállamok delegálják, az elnökkel egyetértésben. Mandátumuk öt évre szól. Az elnök határozza meg minden biztos feladatát. Kiszivárgott információk szerint hazánk a regionális ügyekért felelős biztosi posztra a legesélyesebb. A jelenlegi bizottságot a portugál José Manuel Durão Barroso vezeti, akit mandátumának lejárta után újabb ötéves ciklusra újraválasztottak.

Az unió tanácsától eltérően a bizottság tagjai függetlenek a tagállamoktól. Nem vehetik figyelembe az őket küldő ország kormányának utasításait, döntéshozatalkor az EU összes állampolgárának érdekeit kell képviselniük. Munkájukat 5-6 fős kabinet segíti.

Az EU bővítésével 2004. május 1-jén 15-ről 25-re növekedett a tagállamok száma, ezzel megváltozott a Bizottság összetétele is. Előtte 20 biztos volt, a 2004 májusát követő hónapokban a az új tagállamok 1-1 biztost küldtek, így összesen 30-an lettek. 2004. novembertől a Bizottság létszámát 25-re csökkentették, minden tagállam egy biztost jelölhet.

A Lisszaboni Szerződés életbelépésekor tovább csökken a Bizottság létszáma. Egyszerre a tagállamok kétharmada jelölhet biztost, így minden harmadik alkalommal kimarad a tagállamok egyharmada.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!