Nem működik az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok pályázatához bevezetni kívánt új rendszerprogram, az érintett települések így nem tudják a hétfői határidőig pályázataikat elkészíteni – közölte Móring József Attila kereszténydemokrata országgyűlési képviselő sajtótájékoztatóján. A KDNP-s politikus közlése szerint a 3200 magyarországi önkormányzat több mint kétharmada érintett, és a képviselő-testületek nem extra pluszforráshoz kívánnak jutni, csupán az alapvető működésüket szeretnék finanszírozni a pályázattal. Szerinte a leköszönő kormány tudatosan teszi tönkre az önkormányzatok finanszírozását, amivel minden magyar ember életét megnehezítik.
A politikus felidézte, hogy a törvény alapján április 12-éig kellett volna a programot rendelkezésre bocsátani, az önkormányzatok azonban csak április 16-án kapták azt meg, és a működtetésével kapcsolatban folyamatosan problémák merültek fel.
Ismertetése szerint, amikor nekiláttak volna a munkának, az Államkincstár arról értesítette a testületeket, hogy áramszünet miatt azon a hétvégén nem lehet használni a programot. A problémával az önkormányzatok keresték a pénzügyi tárcát, ahonnan azonban az Államkincstárhoz irányították őket azzal, hogy a központi szerver ott működik.
Az Államkincstártól viszont az a válasz érkezett, hogy nem állt még össze a program, karbantartást igényel, ami napi másfél-két óra leállást jelent. A politikus közlése szerint emiatt azonban az addig rögzített anyag megváltozik, és képtelenség reális forráshiányt kimutatni. Így pedig nem lehet április 26-ára, a határidőre a kimutatásokat elkészíteni.
Móring József Attila azt mondta: azokat az önkormányzatokat, amelyek hosszú évek óta forráshiánnyal küzdenek és a közszolgáltatásokat alig tudják finanszírozni, a szocialisták búcsúzóul víz alá nyomják.
Megjegyezte: a szocialisták már a 2010-es költségvetés összeállításakor bevittek egy gyomrost, amikor százmilliárdos elvonással sújtották az önkormányzatokat,, ezáltal veszélybe kerültek például a kistelepülések közszolgáltatásai. Majd késlekedve kezdték folyósítani a havi finanszírozást, a 25-i határidőhöz képest mostanában már egy hetes késés is előfordult. Most pedig az utolsó szalmaszálat is elveszik a bajba jutott önkormányzatoktól – mondta Móring József Attila.