A teljes Kárpát-medencei magyarságot fogjuk képviselni

A magyar képviselőknek a teljes Kárpát-medencei magyarságot kell majd képviselniük az Európai Parlamentben, aki ezt nem érti, vagy zokon veszi, az éppen az Európai Unió lényegével nincs tisztában –  közölte Orbán Viktor, a Fidesz elnöke kedden szombathelyi választási nagygyűlésén. Magyarországon a tolvajszellem vált ideológiává – fogalmazott a pártelnök Zalaegerszegen.

A magyar képviselőknek a teljes Kárpát-medencei magyarságot kell majd képviselniük az Európai Parlamentben, aki ezt nem érti, vagy zokon veszi, az éppen az Európai Unió lényegével nincs tisztában –  közölte Orbán Viktor, a Fidesz elnöke kedden szombathelyi választási nagygyűlésén. Ha egyszer magyaroknak születtünk és ott vagyunk az Európai Parlamentben, az a dolgunk, hogy az európai, a Kárpát-medencei magyarok nevében szólaljunk meg, ahogyan tettük ezt az elmúlt öt évben is, függetlenül attól, hogy ez kinek tetszik és kinek nem – mondta a pártelnök. A szervezők becslése szerint több mint ötezren vettek részt a nagygyűlésen.

– Magyarországon a tolvajszellem vált ideológiává, olyan világ alakult ki, hogy azok az emberek, akik munkából akarnak megélni, alig, csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem boldoguknak, míg azok, akik a jövőjüket inkább a spekulációra és a szélhámosságra alapozzák, azok élnek, mint Marci Hevesen – közölte Orbán Viktor kedden Zalaegerszegen, ahol a Fidesz az európai parlamenti (EP) választás kapcsán utcai nagygyűlést tartott. A Fidesz-MPSZ elnöke kijelentette: ez a tolvajszellem világa, amikor néhány milliárdos megkaparintja a politikai hatalmat, elfoglalja a baloldalt, majd a baloldali értékek nevében úgy bánik az országgal, mint korábban saját vállalataival.

A Fidesznek azért van szüksége kétharmados többségre, hogy felfüggeszthessék az MSZP-s brigantik mentelmi jogát annak érdekében, hogy az igazságszolgáltatás nyakon csíphesse őket – jelentette ki Kövér László kedden a Heves megyei Makláron. Azért tartunk itt, mert 1990-ben nem volt elég erőnk 45 évi gyilkosságot, pusztítást számon kérni. Ha pedig következmények nélkül lehetett akasztani és kínozni, miért gondolná a Gyurcsány vagy a Bajnai, hogy számít néhány ezermilliárd. A június 7-i választás pedig az első lépcső, hogy véget vessünk ennek – tette hozzá a politikus.

+

Nem tud veszíteni a Fidesz az európai parlamenti (EP) választáson, nem tud annyira rosszul szerepelni, hogy azt a közvélemény vereségnek élje meg – írta a Vision Consulting EP-prognózis című anyagában. Ha a várt 14-16 mandátum helyett például a Fidesz csak 13-at vagy 12-t szerezne – aminek kevés esélye van –, az akkor sem lenne vereség számukra.

Az elemzés szerint nehezen megjósolható a választás eredménye, amelyet ugyan biztosan a Fidesz nyer, ám győzelmének mértéke nehezen kiszámítható, hiszen részben a párt mobilizációs erőfeszítéseitől is függ. Úgy vélik: a Jobbik szinte biztosan szerez egy mandátumot, az MDF és az SZDSZ a küszöb környékén lehet, a Lehet Más a Politika (LMP) pedig legjobb esetben is csak néhány tízezer szavazatra számíthat. Az MSZP minden bizonnyal komoly vereségének a pártban aligha lesz személyi következménye, bár egy drámai, 15 százalék körüli eredmény teljes káoszba taszítaná a szocialistákat.

+

A kedd délutáni adatok szerint csaknem 12 ezer delegáltat jelentettek be a pártok a június 7-ei európai parlamenti (EP) választásra – közölte az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője. Az adatok szerint a Fidesz-KDNP 4.800, az MSZP 4.300, a Jobbik 2.230, az SZDSZ 149, az MDF 112, míg a Munkáspárt 100 tagot delegált; a többi szervezet pedig száznál kevesebb tagot küldött a bizottságokba.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!