A választópolgárok átrajzolták a politikai térképet

Június 7-én a választópolgárok átrajzolták a politikai térképet – kezdte Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt és az Országgyűlés alelnöke napirend előtti felszólalását. A politikus szerint a választópolgárok– miközben az MSZP-ből középpártot csináltak, az SZDSZ levették a pályáról, a radikális jobbot pedig felvezették – szavazataikkal azt üzenték, hogy a Fidesz-KDNP szövetséget tartják az egyetlen kormányképes erőnek.

Harrach Péter – Lendvai Ildikó azon szavaira reagálva, hogy a KDNP-nek nem tud a győzelemhez gratulálni, mivel önállóan nem mérette meg magát – hangsúlyozta: a Kereszténydemokrata Néppárt évek óta az együttműködés mögé állította a szavazóit, s az EP választás is azt bizonyítja, hogy ez az együttműködés sikerre vezet.

A kereszténydemokrata politikus azt a szocialista kijelentést sem hagyta szó nélkül, hogy tovább kormányoznak. Van-e Európában még egy ország, ahol egy választáson a lehetséges parlamenti helyek 20 százalékát sem éri el egy kormánypárt, mégis bátran ki meri jelenteni, hogy tovább kormányoz? – tette fel a költői kérdést.

Harrach Péter visszautasította az MSZP elnökének vádját, hogy a radikális jobb előretöréséért a Fidesz-KDNP politikája a felelős. Mint mondta: a radikális jobb megerősödésének két oka van, az egyik a kormány rossz gazdasági és szociálpolitikája, a másik pedig a rendőrség politikai befolyásolása. Ez utóbbi következménye, hogy a közbiztonság néhány területen radikálisan romlott – jegyezte meg.

Az elhibázott gazdaságpolitika a magyar gazdaság válságát eredményezte messze megelőzve a világgazdasági folyamatokat – hangsúlyozta a politikus hozzátéve, hogy súlyos foglalkoztatási és szociális problémákat gerjesztve a nemzetközi válságot is rosszul kezelte a kormány.

Harrach Péter a baloldali értékeket „oly büszkén” felvállaló szocialisták sajátos problémájának nevezte, hogy a pártot milliárdosok foglalták el, akik szabadjára engedték a korrupciót, a jogi kiskapuk megkeresésével és kihasználásával – nehezen tetten érhető módon – saját gazdagodásukat szolgálták. Mint mondta: „nem az a baj, hogy sok pénzük van, hanem az, hogy ezek az emberek érzéketlenek mások sorsa iránt, nem érzik azokat a gondokat, amikkel milliók küzdenek nap mint nap.

A KDNP alelnöke a „neoliberális nyomulás kártevésére”is kitért, megemlítve az egészségügy és az oktatás területén véghezvitt változásokat kijelentette, azért, ami ma Magyarországon van nem egyedül az MSZP felelős.

Beszédének végén Harrach Péter hangsúlyozta, csak egy nagy politikai és társadalmi támogatottsággal rendelkező kormányzat képes kivezetni a súlyos helyzetéből Magyarországot. Az országnak olyan alkalmas, és hiteles vezetőkre van szüksége, akik képesek meghallgatni az emberek panaszát, és többséggel szövetséget kötve kijelölik a válságból kivezető utat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!