Áder János Győr-Moson-Sopron megye díszpolgára lett

Győr-Moson-Sopron megye díszpolgára lett a köztársasági elnök. A kitüntetést kedden, Győrben vette át Áder János. „A megyei közgyűlés ezzel a kitüntetéssel ismeri el és köszöni meg Áder Jánosnak az országgyűlési képviselőként, az Európai Parlament tagjaként, valamint köztársasági elnökként végzett kiemelkedő tevékenységét"– hangzott el kitüntetés átadása előtti méltatásban.

A köztársasági elnök életútját felidézve kiemelték, hogy Áder János „olyan ember, aki mindig megfontoltan, alázattal, higgadtan és nagy körültekintéssel tesz eleget az általa vállalt feladatoknak".

Áder János a díszpolgári cím átvétele után köszönetet mondott gimnáziumi tanárainak a tőlük kapott szemléletért és értékrendért. A szülőföldjétől kapott két legfontosabb értéknek a szorgalmat és a hűséget nevezte.

„Ezt a muníciót használom immár közel 30 éves közéleti pályafutásom során" – tette hozzá.

A megyei önkormányzat tájékoztatása szerint Áder János az elismeréssel járó pénzt felajánlotta a Révai Miklós Alapítvány javára, amely az azonos nevű győri gimnázium munkáját támogatja, ahol a köztársasági elnök érettségizett.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!