Áder János fideszes európai parlamenti képviselőt javasolta köztársasági elnöknek Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke a kormánypárti frakciószövetség hétfői esti ülésén. Ezt Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője ismertette újságírókkal. A szóvivő elmondta: Orbán Viktor javaslatát azzal indokolta, hogy Áder Jánost olyan személyiségnek tartja, aki biztonságot és kiszámíthatóságot tud nyújtani Magyarországnak, egyik legfontosabb feladata pedig az új alkotmányos rendszer megszilárdítása lesz.
Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője elmondta: Áder János – akivel több egyeztetést is lefolytatott a miniszterelnök – vállalja a jelölést, a kormánypárti frakciószövetség pedig egyöntetűen támogatta őt. Tájékoztatása szerint a jelölési folyamat kedden kezdődik, a Fidesz-KDNP-frakció pedig azt javasolja a házelnöki jogokat jelenleg gyakorló Lezsák Sándor alelnöknek, hogy a parlament május 2-án válassza meg az új államfőt. Lázár János kérdésre hozzátette, hogy Áder Jánost a frakció is meghallgatja majd.
Orbán Viktor az elnökséggel, a kormány tagjaival és végül a frakciószövetséggel is egyeztetett, mielőtt megtette előterjesztését. Az MTI információja szerint a Fidesz elnöksége szintén egyhangúlag támogatta Áder Jánost.
Schmitt Pál április 2-án mondott le, azután, hogy a Semmelweis Egyetem szenátusa visszavonta doktori címét.
Áder megtisztelőnek nevezte és elfogadta államfővé jelölését
Megtisztelőnek nevezte államfővé jelölését Áder János az MTI-hez hétfő este eljuttatott közleményében, miután Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke őt javasolta köztársasági elnöknek a Fidesz-KDNP frakcióülésén, a képviselőcsoport pedig egyhangúlag támogatta. A fideszes európai parlamenti képviselő azt írta: „megtisztelő számomra, hogy a Fidesz-KDNP-frakciószövetség engem jelöl Magyarország új köztársági elnökének". Az elmúlt napokban – folytatta – volt ideje szembenézni a feladat súlyával és személyes felelősségével, mindent alaposan mérlegre tett, és úgy döntött, a jelölést elfogadja, hazatér Brüsszelből, és lemond párttagságáról. „Ezt diktálja számomra a lelkiismeret parancsa és a hazám iránti hűség" – fogalmazott Áder János. |