Akár a kórházak 30 százaléka is csődbe juthat

Újra kell tervezni a jövő évi egészségügyi költségvetést is - közölte Székely Tamás, egészségügyi miniszter pénteken. Erre reagálva Nagy Kálmán (KDNP) elmondta: az egészségügyi költségvetés újratervezésekor figyelembe kellene venni, hogy a kórházak igen nehéz helyzetben vannak. Az ágazat finanszírozásából 60 milliárd forint hiányzik - jelentette ki. 

Újra kell tervezni a jövő évi egészségügyi költségvetést is – hangoztatta Székely Tamás, egészségügyi miniszter, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete (EGVE) háromnapos konferenciájának pénteki zárónapján Balatonfüreden. Erre reagálva Nagy Kálmán (KDNP) elmondta: az egészségügyi költségvetés újratervezésekor figyelembe kellene venni, hogy a kórházak igen nehéz helyzetben vannak, így az egészségügyi kassza tavalyi 27,4 milliárd forintos maradványát kellene visszaforgatni a kórházak finanszírozására.

– Az érintettektől szerzett információ szerint a magyar kórházigazgatók mintegy 40 százaléka nem kórházat irányít, hanem csődöt kezel, és félő, hogy ha nem változik a finanszírozás, akkor jövőre a kórházak 20-30 százaléka tönkremegy – jelentette ki a kereszténydemokrata szakpolitikus.

Székely Tamás egészségügyi miniszter a fórumon azokról a várható főbb jogszabályi változásokról is tájékoztatott, amelyek a kormány Biztonság és partnerség elnevezésű programjának az alapját képezik. Szerinte mindenképpen módosítani szükséges még idén az egészségügyi törvényt, továbbá a kötelező egészségbiztosítási ellátásról szólót, a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz-ellátásról, valamint az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló törvényeket.

Nagy Kálmán ezzel kapcsolatban elmondta, hogy szkeptikus a törvénymódosításokkal kapcsolatban, mert már nagyon kevés az idő az egyeztetésre. Szerinte arra sincs elég idő, hogy ezeket a módosításokat végigvigyék az ülésszak befejezéséig. A politikus emlékeztetett arra, hogy Székely Tamás több alkalommal jelezte: lényeges számára az ágazat szereplőivel való egyeztetés. Ennek ellenére nincs tudomása arról, hogy a törvénymódosítások kapcsán egyeztetés történt volna a szakmával. Szerinte félő, hogy ismét erőltetett ütemben kerülnek e módosítások a Ház elé, és ezzel a kormány csak még jobban elmélyíti az egészségügy válságát. Az ágazat finanszírozásából 60 milliárd forint hiányzik – jelentette ki Nagy Kálmán. 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!