Nagy várakozással készül szeptember első napjaira Hoffmann Rózsa, oktatásért felelős államtitkár, derül ki a Magyar Hírlapnak adott interjújából. A tanév kezdetével debütálaz új Nemzeti köznevelésről szóló törvény. Akarat, jellem, erkölcs – az államtitkár szerint ezek erősítése az oktatás kiemelt célja. A falusi kisiskolák jövőjéről szólva kifejtette: tartják az ígéretüket, azokon a településeken, ahol legalább nyolc gyermek van, és a szülők ezt igénylik, megmarad az alsó tagozat. Iskolakaput csak ott kell bezárni, ahol elfogytak a gyermekek.
Hoffmann Rózsa arra a kérdésre válaszolva elmondta: szeptembertől az elsősök és az ötödikesek még csak azt veszik majd észre, hogy mindennap lesz testnevelésórájuk. Ezért egy év múlva már senkinek sem fog nagy csodát jelenteni, amikor a többi évfolyamnál is bevezetjük napi szinten a mozgás valamilyen formáját. A tanév közepén megtörténik az iskolák állami fenntartásba vétele. Ez viszont, ha minden a terv szerint halad, észrevétlen lesz a diákok és pedagógusok számára.
Egyelőre csak kísérleti jelleggel bevezetik a tanfelügyelői rendszert. Egy irányítási rendszer ugyanis külső felügyelet nélkül kevésbé hatékony – mondta a kereszténydemokrata . Óriási hangsúlyt fektetünk a nevelésre, az akarat erősítésére, a jellem fejlesztésére és az erkölcsi nevelésre. De mindez tantervi szinten csak a 2013-as tanévtől jelenik meg. Abban bízom, hogy az erkölcsre, normákra való nevelés területén az iskolák már ebben a tanévben indítanak programokat.
Az Új nemzeti alaptantervről szólva Hoffmann Rózsa kifejtette: az idei tanévben még csak azokban az oktatási intézményekben, ahol egy közösség tanítója, tanára maga is fontosnak tartja ezeket az értékeket. Tananyagszerűen fokozatos a felfutás. Először meg kellett alkotni a Nemzeti alaptantervet, rövidesen elkészülnek a kerettantervek, amelyekből kiolvashatóak azok az értékek, amelyeket közvetíteni kíván a kormány és az államtitkárság. A 2013-as tanévtől várható, hogy a Nemzeti alaptanterv és a kerettantervek szerinti tartalmak megjelenjenek a tankönyvekben.
Mint mondta: nagyon sok múlik az iskolákon. Az államtitkár szerint a pedagógusok bölcsen megértették az oktatásirányítás szándékait, és azzal javarészt azonosulnak. Hangsúlyozta: azt szeretnék elérni, hogy mint Klebelsberg Kunó minisztersége alatt az oktatás újra az országépítés szolgálatába álljon,.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy mi lesz a falvak iskoláival, ahol csökken gyermeklétszám Hoffmann Rózsa kijelentette: tartják az ígéretüket, azokon a településeken, ahol legalább nyolc iskoláskorú gyermek van, és a szülők ezt igénylik, megmarad az alsó tagozat. Iskolakaput csak ott kell bezárni, ahol elfogytak a gyermekek. Felső tagozaton azonban sok helyen oktatásminőségi szempontból előnyösebb, ha az egészen kis iskolák összeolvadnak, és egy intézmény keretében működnek tovább – mondta az államtitkár.