A Kereszténydemokrata Néppárt szerint a munka törvénykönyvével kapcsolatos egyeztetések alaposak voltak, mindenre kiterjedtek, s a munkaadók és a munkavállalók észrevételeit egyaránt beépítették a javaslatba. Harrach Péter a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: ilyen mértékű és eredményes egyeztetés kevés volt az utóbbi időben.
A KDNP a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével, a Vasutasok Szakszervezetével, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetével és a vegyipari és társult szakmák dolgozóinak érdekképviseletével, és a Munkástanácsokkal is egyeztetett – mondta a frakcióvezető, aki hozzátette: a KDNP törekvései is eredményesek voltak, és elképzeléseik a védett korúakról és a gyermeket nevelők védelméről bekerültek a javaslatba.
Aradszki András országgyűlési képviselő kifejtette: a jelenlegi javaslat szerint szerepelni fog a szoptatási munkaidő-kedvezmény az indítványban, és a „reprodukciós eljárással” összefüggő, egészségügyi intézményben folytatott kezelés idejére is mentesülne a munkavállaló a munkavégzés alól. Változatlanul 24 hétben határozzák meg a szülési szabadságot, és a munkaviszony nem szüntethető meg a fizetés nélküli szabadság ideje alatt, ha azt gyermekgondozás céljából az anya vette ki. Ez utóbbi a gyes-en, gyed-en lévő édesanyák védelmét szolgálja – jelezte a képviselő.
Fontosnak tartotta még megemlíteni, hogy ha a munkavállaló kéri, és a gyermek még nem három éves, a munkáltatónak kötelezően biztosítani kell a részmunkaidőt. Emellett indokolni kell a rendes felmondást, annak továbbra is okszerűnek kell lennie, és a munkavégzéssel, a munkavállaló képességével összefüggő oka lehet. A kereszténydemokrata politikus úgy érzi, hogy a javaslat a szakszervezetek érdekvédelmi szerepét nem csonkítja meg, súlyuk nem fog csökkenni, pozíciójuk erősödött. A tervezet pontosan leírja, melyek azok a jogszabályi helyek, amelyeknél a kollektív szerződésben el lehet térni. Érdekvédelmi kérdésekben ugyanakkor még folynak a tárgyalások.
Harrach Péter kérdésre válaszolva a szakszervezetek határozatlan időre, többek között a munka törvénykönyve ellen hirdetett demonstrációjáról azt mondta, az a gyanú merült fel benne, hogy az érdekvédők egy „dühödt állapotot próbálnak meg levezetni”. Ez az állapot pedig a saját tehetetlenségük miatt keletkezett. Hozzáfűzte: nem érti, miért szerepel a szakszervezetek követelései között a munka törvénykönyvével kapcsolatos egyeztetés, hiszen ez megvalósult. Azt sem érti, hogy miért szerepel a korkedvezményes nyugdíj kérdése, és az a passzus, hogy negyvenéves, felnőtt és életerős férfiak nyugdíjba mehessenek, akkor amikor Magyarország megújulása a munkára kell, hogy épüljön. Az a cél, hogy a dolgozni képes emberek dolgozzanak – szögezte le Harrach Péter.