Albánia jó példa a vallási közösségek békés együttélésére

A vallásközi párbeszéd és a békés társadalmi együttélés pozitív modelljeiről rendezett konferenciát kedden az Európai Néppárt vallásközi párbeszéddel foglalkozó munkacsoportja az Európai Parlamentben. Hölvényi György kereszténydemokrata európai parlamenti képviselő arra emlékeztetett, hogy a pápa 2014-ben Albániát választotta első apostoli látogatásának helyszínéül, amellyel ráirányította a nemzetközi figyelmet a vallások együttélésének sikeres albán modelljére.

A vallásközi párbeszéd és a békés társadalmi együttélés pozitív modelljeiről rendezett konferenciát kedden az Európai Néppárt vallásközi párbeszéddel foglalkozó munkacsoportja az Európai Parlamentben. A keddi tanácskozást Hölvényi György, kereszténydemokrata európai parlamenti képviselő, a munkacsoport társelnöke, valamint Antonio Tajani, az Európai Parlament olasz alelnöke kezdeményezte azzal a céllal, hogy bemutassák a vallások békés és aktív együttélését a sokszínű albán modell tanulságai alapján.

Antonio Tajani parlamenti alelnök köszöntőjében rámutatott, hogy Albánia pozitív üzenetet hordoz Európa számára. Az országban élők mindennapjaikkal bizonyítják, hogy lehetséges a béke keresztények, zsidók és muszlimok között. A néppárti politikus elmondta, hogy a brüsszeli találkozó a Szent Egyed katolikus közösség tavaly szeptemberi tiranai vallásközi konferenciájának szellemiségét viszi tovább, amely a "Vallások a békéért" címet viselte.

Hölvényi György előadásában arra emlékeztetett, hogy Ferenc pápa 2014-ben Albániát választotta első apostoli látogatásának helyszínéül, amellyel ráirányította a nemzetközi figyelmet a vallások együttélésének sikeres albán modelljére. A magyar néppárti képviselő hangsúlyozta, hogy az embertelen és harcosan ateista tiranai kommunista rezsim alatt valamennyi egyház és vallási közösség évtizedeken át teljes elnyomásnak és üldöztetésnek volt kitéve.  Mára ezek a közösségek szellemiségükben újjáéledtek és egymás megértve békében élnek.

Yisroel Finman albániai zsidó főrabbi aláhúzta, hogy csak a tisztelet lehet az emberek közötti tartós béke alapja. A másik fél  indítékainak és szellemiségének megértése komoly erőfeszítést igényel mind az egyén, mind a közösségek szintjén, de csak ez képez biztos alapot egy tartós együttéléshez.

A Szent Egyed Közösség katolikus lelkiségi mozgalom tevékenységét és a közösség által képviselt párbeszéd kultúrájának fontosságát Alberto Quattrucci, az Emberek és Vallások program főtitkára mutatta be. Előadásában hangsúlyozta, hogy a közösség Assisi Szent Ferenc szellemében tevékenykedik nem csupán a vallások közötti megértésért, hanem a vallási és a nem vallásos csoportok között is. A párbeszéd által a vallásoknak szövetségre kell lépniük, hogy a békés együttélésről példát mutassanak - hangsúlyozta a főtitkár.

Albánia legnagyobb vallási közösségét jelentő muszlim közösség nevében Ali Zaimi elmondta, hogy Albánia az iszlám pozitív és működő modelljét kínálja Európa számára. Közösségük nem a helytelenül  értelmezett és ellenségképekre épülő iszlámot mutatja a kontinensnek, hanem a Korán valós tanítása alapján a sokszínűség tiszteletére építő, szélsőségektől mentes vallást.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!