Alulmarad a magyar sport a költségvetéssel szemben

A Kereszténydemokrata Néppárt szerint a jövő évi költségvetés egyik nagy vesztese a magyar sport. Pedig a statisztikai adatok azt bizonyítják, nagy szükség lenne arra, hogy a rendszeres fizikai aktivitás elősegítése érdekében az állam többet fordítson sporttámogatásra – jelentette ki Rétvári Bence, a KDNP országgyűlési képviselője, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke Hollik Istvánnal, az IKSZ alelnökével közösen tartott  sajtótájékoztatóján

Rétvári Bence elmondta: bár az elmúlt hónapokban a magyar társadalom végre örülhetett komoly sportsikereknek, például az U20-as válogatott világbajnoki bronzérmének, de még ez az eredmény sem tudja elfedni a magyar sport támogatásának komoly hiányait. A 2010-es év költségvetése a jelenlegi adatok alapján pedig tovább súlyosbítja a helyzetet – fűzte hozzá.
    
Hollik István szerint a Bajnai-kormány sporttal kapcsolatos lépései nagy hasonlóságot mutatnak válságkezelő intézkedéseivel, vagyis szembe mennek az európai trendekkel; míg egy európai állam GDP-jének közel 2 százalékát fordítja sportra, addig hazánk a 0,5 százalékát.
    
Az IKSZ alelnöke példaként említette, hogy míg 2006-ban a diáksport 409 millió forintos támogatásban részesült, addig jövőre ez az összeg már csak 271 millió forint. A szabadidősportra a kormány három évvel ezelőtt még 584 millió forintot költött, jövőre ez kevesebb mint a felét, 209 millió forintot fog.
    
A KDNP és az IKSZ megdöbbentőnek tartja emellett azt is, hogy a sport népszerűsítésére mindössze 20 millió forintot szán a szocialista kormány 2010-ben.
    
Rétvári Bence szólt arról is: a statisztikai adatok azt bizonyítják, nagy szükség lenne arra, hogy a rendszeres fizikai aktivitás elősegítése érdekében az állam többet fordítson sporttámogatásra.
    
Míg a 10-19 éves korosztályban még majdnem minden második gyermek rendszeres sportoló, addig a 25-29 évesek között már csak 31 százalékuk aktív. A teljes felnőtt lakosság esetén sajnos ez a szám 10 százalék alatt van, ami harmada az Európai Uniós átlagnak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!